Infostart.hu
eur:
361.94
usd:
311.68
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: Pexels.com

Az újranyitás sem ígérkezik sétagaloppnak a kivérzett turizmus számára

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint két dolog is komoly kihívás elé állíthatja a szállodákat és vendéglátóhelyeket az újranyitáskor.

Drámai az árbevételek visszaesése a szállodaiparban – hívta fel a figyelmet Flesch Tamás –, miután tavaly november óta szinte teljes a zárlat, és kizárólag üzleti ügyben utazókat, illetve oktatásra érkező vendégeket lehet fogadni. Vagyis mintegy 90-95 százalékos visszaesés tapasztalható, beleértve az idei év első három hónapját is. Százmilliárdokban kell mérni a veszteséget csak a szállodaiparban, a kereskedelmi szálláshelyeken, és akkor még nem esett szó a vendéglátóiparról, tette hozzá a szövetség elnöke, aki szerint majdnemhogy felmérhetetlen, hogy mekkora kiesés volt a turizmusban.

Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke elmondta, hogy míg a belföldi turizmus már nyáron élénkülhet, a budapesti szállodákban a külföldi vendégforgalom lassú visszatérésével legkorábban ősszel számolnak. Az újranyitás egyik legnagyobb kihívása a munkaerőhiány lesz. Ugyanis

a turisztikai szektorban foglalkoztatottak mintegy fele lett kényszerű pályaelhagyó az elmúlt évben.

„A legnagyobb probléma, ami most foglalkoztatja a turisztikai szektorban az maradtakat, az az, hogy miként lesz elegendő munkaerő, és hogy milyen áron lesz – fogalmazott Flesch Tamás. – A 400 ezer emberből nagyjából 200 ezer nem dolgozik momentán az ágazatban, az újranyitáskor pedig majd fokozatosan kell visszavenni a dolgozókat.” A szállodaszövetség azzal kalkulál, hogy erős munkaerőhiány, és nem kizárt, hogy komoly drágulás is lesz, ami mind–mind meg fogja nehezíteni az újranyitást, hiszen „már így is ki vannak véreztetve a szektor szereplői. Ha most többet kell majd fizetni, senki nem tudja, hogyan fogja megoldani.”

A Continental Group tulajdonosa hozzátette, fontosak lehetnek mind a vendégek, mind a dolgozók biztonságérzetét támogató intézkedések. Különösképp, hogy egy személyes jelenlétet követelő szakmáról van szó, hiszen egy felszolgáló, egy szakács, egy recepciós, vagy egy szobalány, soha nem fog tudni home office-ból dolgozni. Ezért biztosítani kell számukra a legbiztonságosabb körülményeket. A szakember megjegyezte, az oltásokkal kapcsolatban nem tud egyelőre mit mondani, de elképzelhető, hogy lesz erre vonatkozólag valamiféle előírás. Úgy látja, a nagyvállalatok között akadnak olyanok, amelyek képesek lehetnek energiát és pénzt fordítani arra, hogy akár marketingelemként is felhasználják, hogy náluk csak beoltatott személyzettel lehet találkozni.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke arról is beszélt, hogy sok diploma előtt álló fiatalnak elmaradt az elmúlt hónapokban a kötelező szakmai gyakorlata a szállodákban, vendéglátóhelyeken, így az utánpótlás biztosítása is megbicsaklik egy kicsit.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×