Infostart.hu
eur:
362.46
usd:
322.75
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay.com

Az emelkedő infláció a forint árfolyamát is magasba viheti

Meg kell békélni a 350 forint feletti euróval az év vége felé – mondta Horváth István, a Sberbank treasury vezetője.

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz képest összességében nem változtak az árak. Az éves maginfláció a júliusi 4,5 százalékról 4,7 százalékosra nőtt.

Horváth István, a Sberbank treasury vezetője az adatok láttán azt mondta az InfoRádióban, hogy nagyságrendileg ezt várták, mert a várakozásuk 4 százalék volt. "Az MNB inflációs sávján belül van az adat, de eléggé rezeg a léc, különösen, hogy a maginfláció kitartóan menetel felfelé. Ez semmiképpen sem jó hír" – mondta a szakértő, és kiemelte, a szolgáltatások és az élelmiszerek árának alakulása makacsan hozza az átlagot, sőt most felette is van.

Horváth István szerint a jegybank lépéskényszerbe kerülhet, kedden már tett is finomhangoló lépéseket, erre erősödött is kicsit a forint. Az euróárfolyamról a bank elemzői korábban azt mondták, hogy 340 és 360 forint közé várják az év hátralevő részében, ezt most is tartják, de ha a jegybank nem mutat érzékenységet, akkor felmehet az árfolyam 360 forint fölé is. "Egy biztos, olcsóbb nem lesz a valuta, valamivel 350 forint feletti árfolyammal kell megbékülni az év vége felé" – jósolta az elemző.

Az MNB szeptember 22-én hozhat lépéseket, de arra nem számít Horváth István, hogy további lazító intézkedések jöhetnek, sőt szigorítást jósol: az alapkamatot vélhetően nem fogják változtatni, de finomhangoló eszközökön szigoríthatnak.

Az inflációs adat miatt a vállalkozásoknak érdemes odafigyelniük a hiteleikre is. Mint a szakértő fogalmazott, a jegybank próbálja a kamatokat kordában tartani, de érdemes megnézni, hogy a változó kamatozású hiteleket le lehet-e cseréni fixre, mert nem olyan nagy a felára, és a szakértő azt tippeli, hogy a változó kamatok szép lassan elkezdenek felfelé elindulni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×