Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
324.6
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Századvég: a visszaesés egy része egyértelműen átmeneti lesz

A cégek rövid távú túlélését szolgálják a kormányzat adó- és járulék elengedésre vonatkozó intézkedései – mondta az InfoRádiónak a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője. Regős Gábor szerint azonban a koronavírus-járvány lecsengése után újra lesznek munkahelyek, és újra elindul a gazdaság.

A leginkább érintett ágazat a turizmus, ehhez kapcsolódóan pedig a vendéglátás. Előbbi ágazat esetében, amelyben a 2019-es évben körülbelül 170 ezer ember dolgozott, elmaradtak a nemzetközi turisták, miközben a belföldi utazás is részint visszaszorult. Eközben a vendéglátásban már „színesebb a kép”, hiszen bár az éttermek nem lehetnek egész nap nyitva, csak délidőben, de azért az ételkiszállítás valamennyire működik – jegyezte meg az InfoRádiónak Regős Gábor.

A máásik súlyosan érintett szektor a szórakoztatás, és az ehhez kapcsolódó mindenféle programok, kultúra, azonban

illúzió lenne azt gondolni, hogy az összes többi ágazatra ez nem hat.

A kiskereskedelem egy részét nagyobb mértékben sújtja a járvány, míg az élelmiszerkereskedelem egyes szereplőinél – rövidtávon legalábbis – többletbevételt generált. Eközben az is látható, hogy az autógyárak leálltak, két hétre biztosan – sorolta a Századvég munkatársa, megjegyezve: az lesz majd a nagy kérdés, hogy meddig tart ez a leállás, ami természetesen

nemcsak belföldi, hanem külföldi folyamatok függvénye.

A szakember úgy véli, a kormány által meghozott intézkedések, hogy elenged különféle adó-, illetve járulékfizetési kötelezettségeket, elsősorban

a cégek rövidtávú túlélését szolgálják.

Tehát amíg a járványos időszak tart, és nincs elég, vagy semmilyen bevétele a vállalatoknak. Az adó- és járulékkedvezmények június végééig vannak érvényben azoknál az ágazatoknál, amelyeket a válság leginkább érintheti, amelyeket a kormányzat kijelölt, míg a hitelmoratórium az év végéig, ami remélhetőleg elegendő idő is lesz arra, hogy a fennálló problémából kikerülünk – tette hozzá.

A mostani helyzet egyik nehézsége, vagy specialitása azonban az, hogy nem látható, hogy meddig fog tartani. „Tudjuk, hogy ha egyszer vége lesz, akkor valamilyen módon visszatér majd az élet a normális, vagy majdnem normális kerékvágásba, de egyáltalán nem látjuk, hogy mikor lesz vége.” Így a vállalatok sem tudják, hogy mennyi időre kell tartalékolniuk – magyarázta Regős Gábor.

Lejtmenet és felpattanás

A Morgan Stanley friss prognózisa azzal számol, hogy az idei gazdasági visszaesést jövőre meredek felpattanás követheti. Ezzel kapcsolatban a Századvég üzletágvezetője megjegyezte: egy alacsonyabb bázisról könnyű lesz nagyot növekedni, hiszen nem azért csökken a teljesítmény, mert nem keresnék az autót, vagy mert nem lenne igény a nemzetközi utazások iránt, hanem mert ezek egyszerűen ellehetetlenültek. Tehát ennek egy része egyértelműen átmeneti lesz, de senki nem gondolja, hogy az idei kiesést egy az egyben vissza lehet hozni.

És az is a jelenlegi helyzet sajátossága, hogy hétről hétre, napról napra változik a világról alkotott képünk, hogy milyen növekedésre, vagy visszaesésre számítanak a szakemberek, és ennek a mértéke elég tág tartományok között mozoghat – fogalmazott.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×