Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Kigördül a MÁV-Start megrendelésére készült első nagykapacitású KISS emeletes motorvonat a Dunakeszi Járműjavító gyártócsarnokából 2019. július 16-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Elmondta a MÁV elnök-vezérigazgatója, mire készül a vasúttársaság

Mind a negyven KISS emeletes motorvonat 2022-re forgalomba áll, így három év múlva a budapesti elővárosi vasútvonalon - a lajosmizsei kivételével - csak ezek és az ugyancsak korszerű FLIRT járművek közlekednek majd - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója Budapesten.

Homolya Róbert a Nyugati pályaudvaron tartott nyílt napon, amelyen az utasok megnézhették az új motorvonatot - hozzátette: a KISS és a FLIRT motorvonatok közlekedtetésével európai színvonalú szolgáltatást lehet majd nyújtani a fővárosi elővárosi fogalomban, amelyet a MÁV utasainak fele vesz igénybe.

A magyar kormány támogatta, hogy a vasúttársaság még huszonegy KISS motorvonatot rendeljen a gyártótól, ezzel a másfél évvel ezelőtt létrejött keretszerződésben szereplő mind a negyven KISS motorvonatot megrendelték - ismertette.

Az elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy a társaság a vasút versenyképességének növelése érdekében jelentős pályafejlesztést hajtanak végre. Példaként említette, hogy jövő tavasztól teljes egészében

felújítják a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszt, valamint folytatják az ötven állomás felújításáról szóló programot, valamint jövőre 375 új jegykiadó automatát helyeznek üzembe.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a negyven KISS emeletes motorvonat és a 123 korszerű FLIRT jármű közlekedtetése 50 ezer ülőhely-kapacitást jelent majd. Hozzátette: ezzel mintegy 40 ezer autót lehet kiváltani a közúti forgalomból. A vasút az egyik legbiztonságosabb és legkörnyezetbarátabb közlekedési forma, a modern motorvonatok forgalomba állítása is segít abban, hogy vasút a kor követelményeinek megfelelő, megbízható szolgáltatást tudjon nyújtani - emelte ki.

Az első ütemben érkező emeletes vonatok a két legforgalmasabb, a Budapest-Nyugati-Vác-Szob, valamint a Budapest-Nyugati-Cegléd-Szolnok elővárosi vonalon állnak forgalomba majd.

A KISS emeletes motorvonat tágas, légkondicionált utasterében hatszázan tudnak ülve utazni, az oldalankénti tizenkét ajtó pedig megkönnyíti és gyorsítja a fel- és leszállást.

A már legyártott két KISS motorvonaton a velimi (Csehország) tesztpályán klímateszteket, a németországi Minden településen pedig menetdinamikai teszteket végeznek. A Nyugati pályaudvaron bemutatott jármű hétfőn indul hazai hatósági tesztekre, két másik jármű pedig teszt előtti üzembe helyezés alatt áll Dunakeszin.

A MÁV-vezér szeptember 19-én az InfoRásió Aréna című műsorában is beszélt a fejlesztésekről, a teljes műsort itt hallgathatja, nézheti meg.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×