Infostart.hu
eur:
379.3
usd:
321.4
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Csúcson a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 483,10 pontos, 1,11 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 43 867,73 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta: a magyar piac 1 százalék feletti növekedésével nemcsak a nyugat-európai, hanem a kelet-európai országok között is jól teljesített, ennél nagyobb emelkedést Európában nap közben csak Törökországban lehetett látni.

A nap sztárja a BÉT-en a Richter részvénye volt, melynek az OTP után a második legnagyobb forgalma volt, és nap közben 5875 forinton is járt. Megjegyezte, ezt megelőzően április környékén járt 5800 forint körül a gyógyszerpapír árfolyama. Főleg az emelkedés üteme nagyon szép - tette hozzá -, október 10-én még 4730 forint volt az ára, tehát egy jó hónap alatt emelkedett több mint 20 százalékot.

A Mol 3000 forint fölé tudott kerülni, de az Aramco-kibocsátás a vezető üzletkötő szerint vonhat el pénzt az olajipari cégektől. A Saudi Aramco szaúdi állami olajcég vasárnap bejelentette, hogy 1,5 százaléknyi tulajdonrészét eladja a rijádi Tadawul tőzsdén. A cég a nyilvános részvénykibocsátás (IPO) keretében mintegy 3 milliárdnyi részvényét értékesíti 30-32 riál (8-8,53 dollár) közötti értékben, az ársáv felső határa alapján a 1,5 százaléknyi részvény értéke 104 milliárd rial, több mint 27,7 milliárd dollár. Amennyiben ez lesz a kibocsátási ár is, akkor az Aramcóé lesz minden idők legnagyobb értékű részvénykibocsátása, megelőzve az Alibabát.

Miközben a részvénypiac kifejezetten stabil volt, a magyar fizetőeszközről ez nem mondható el. A nap elején még 334,80-on kereskedtek vele, majd nap közben majdnem 1 forintot gyengült a euróval szemben, miközben a piaci hangulat - főleg a nap elején - egyáltalán nem volt rossz. A leggyengébb szint 335,60-335,65 volt az euróval szemben, a nap végére nagyon közel került mindenkori történelmi mélypontjához.

A Mol 42 forinttal, 1,40 százalékkal 3034 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,44 százalékkal 14 060 forintra nőtt, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal 440 forintra csökkent, forgalma 138,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,21 százalékkal 5865 forintra emelkedett, forgalmuk 4,8 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3949,77 ponton zárt hétfőn, ez 29,72 pontos, 0,75 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tudják, mit kell tenniük a kulcspillanatokban azért, hogy a végén győzelmet ünnepelhessenek.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Csütörtökön Abu-Dzabiban mindeközben lezárult a háromoldalú béketárgyalás második fordulója Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. A háborúzó felek megállapodtak egy hadifogolycserében, amire 2025 októbere, mintegy öt hónapja nem volt példa. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×