Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
326.04
bux:
145156.78
2026. november 3. kedd Győző
Tajpej, 2018. augusztus 27.Látogatók az elektromos meghajtású autókat gyártó amerikai Tesla Inc. egyik tajpeji kiállitótermében 2018. augusztus 27-én. Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet a piac manipulálása miatt vizsgálatot indított a Tesla vállalatnál azt követően, hogy augusztus 7-én Elon Musk vezérigazgató Twitter-üzenetében fontolóra vette a vállalat tőzsdei kivonulását, majd augusztus 26-án bejelentette, hogy eláll a tőzsdei kivezetéstől. (MTI/EPA/Ritchie B. Tongo)
Nyitókép: Ritchie B. Tongo

Kigördült az új, 10 millióba kerülő Tesla

A Model 3 az eddigi legolcsóbb e-járgány a gyártótól, a riválisoknak ez igen rossz hír.

2016-ban bemutatták, csütörtök óta végre elérhető a Tesla Model 3 legolcsóbb, 35 ezer dolláros (forintra átszámolva: 9,73 millió forintos) változata - írja a Portfolio.hu.

Szerdán Elon Musk Tesla-vezér már jelezte, hogy csütörtökön nagy bejelentés jön, a vállalat tőzsdei árfolyama több mint 5 százalékot erősödött is a sejtelmes üzenet hatására.

Csütörtökön aztán futótűzként kezdett terjedni az az információ, amely szerint ideiglenesen szüneteltetik a Tesla Model S, X és 3 előrendelését a következő órákban, a vállalat pedig tovább fokozva az izgalmakat, annyit üzent: hatalmas dolgokat fognak bemutatni délután.

Aztán robbant a hír, a Tesla végre elkészült a Model 3 oly régóta ígért legolcsóbb.

A Model 3-mal évek óta nagy tervei vannak az amerikai gyártónak, hiszen az új modell kedvezőbb árának köszönhetően úgy számoltak, hogy szélesebb körben elterjedhet majd az elektromos autózás, és nagyobb lehet a cég prfitja is.

A Tesla 2018 utolsó negyed évében összesen 86 555 elektromos autót gyártott le, ebből 61 394 darab volt Model 3-as.

A Model 3 akkumulátora egyetlen töltéssel 350 kilométer megtételét teszi lehetővé.

Az autó álló helyzetből mintegy 5,6 másodperc alatt gyorsít 100 kilométer/órás sebességre, míg a maximális sebessége nagyjából 209 kilométer/óra.

Címlapról ajánljuk
Megválasztotta az Országgyűlés az új legfőbb ügyészt

Megválasztotta az Országgyűlés az új legfőbb ügyészt

A Fidesz és a KDNP nem szavazott: 139 igen, 6 nem szavazat mellett megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×