Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Ezért veszi el Brüsszel Magyarországtól az EU-pénzt

Három főbb oka van annak, hogy Magyarország jelen állás szerint a felzárkóztatási EU-pénzek 24%-át veszítheti el 2020 után reál értelemben és ezek egyikének sincs köze a menekültválság miatti esetleges brüsszeli retorzióhoz.

Egyrészt a Brexit miatt szűkülő kassza az ok, másrészt egy 4 milliárd eurós magyar technikai tétel kiesése, harmadrészt pedig az, hogy míg a magyar régiók a válság óta többé-kevésbé fejlődtek, addig a spanyol, az olasz és különösen a görög régiók drámai életszínvonal-esésen mentek keresztül, így érthetőbb a brüsszeli magyarázat a pénzek oda irányítására. Közben jó tudni: hajszálon múlt, hogy a lendületesen fejlődő Nyugat-Dunántúl továbbra is a leginkább támogatott kategóriában marad és oda fog majd tartozni a Budapestről leválasztás után Pest megye is.

Varga Mihály pénzügyminiszter a Bloombergnek adott interjúban arculcsapásként értékelte

azt, hogy az Európai Bizottság a keddi javaslatával reál értelemben 24%-kal javasolja csökkenteni Magyarország, Csehország, és közel 24%-kal Lengyelország 2020 utáni kohéziós forrásait, és közben 5-8%-kal növekvő forrásokat ígért Spanyolországnak, Olaszországnak és Görögországnak is a magasabb munkanélküliségi ráta és a menekültbefogadás miatt. A magyar pénzügyminiszter szerint ez a forrásátrendezés büntetéssel ér fel a mi régiónknak, ahol sikeresen rendbe rakták az országok a saját gazdaságaikat, és le tudták szorítani a munkanélküliségi rátákat - írja a Portfolio.

Amint a Bruxinfo megírta: az említett 4 milliárd eurós technikai tétel és a magyar régiók relatív jó teljesítménye miatt valójában Magyarországot 30%-os forrásvesztés érte volna el, de azért lett ez "csak" 24%-os, mert a Bizottság beépített egy belső korlátot, hogy az egyes tagállamok ennél nagyobb forrásvesztést nem szenvedhetnek el.

Nekünk is megvoltak ezek a kihívásaink, de mi tettünk erőfeszítéseket ezek kezelésére. Nem fair és indokolatlan azért büntetni a fejlődő közép-kelet-európai országokat, mert egész jól teljesítettek - jelentette ki Varga.

Utóbbi kijelentése valóban megragadja annak gyökerét, hogy a Brexit-hatás és a fenti 4 milliárd eurós technikai tételen kívül miért is van ez a jelentős forrásátrendezés a mi régiónk felől a dél-európai országok felé.

Nevezetesen arról van szó, hogy míg a mi országaink statisztikai régiói többé-kevésbé szépen fejlődtek az elmúlt 10 évben a sok EU-pénz mellett, addig a déli országokban a válság elhúzódó gazdasági-társadalmi problémákat generált, és az életszínvonal jelentősen csökkent.

Utóbbi azért lényeges, mert a felzárkóztatási pénzek elosztási képletében az eddigi 86% után még az új ciklusban is 81%-os lesz a súlya annak, hogy az egyes régiókban hogyan alakult egy főre jutó GDP-alapon mért életszínvonal. A 2007-2009-es időszak átlagához képest (ez volt a referencia a mostani ciklus pénzeinek elosztásánál) 2014-2016 közöttre (ez az új referencia) sok spanyol, olasz és görög régióban 10-20%-ponttal csökkent ez a mutató az EU27 átlagához képest. Ezzel párhuzamosan a magyar, cseh és lengyel régióknak 5-15%-pont körüli fejlődés történt meg.

Címlapról ajánljuk
Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Folyamatos a vita a zeneiparban arról, hogy mire és milyen mértékben szabad vagy éppen nem szabad mesterséges intelligenciát használni, miközben a generatív AI fejlődése ott tart, hogy az emberek túlnyomó többsége már nem tudja megmondani, mesterséges zenét hall-e vagy ember által játszottat. Sokan zavarba kerülnek, mikor kedvenc zenéjükről kiderül, hogy nem is ember készítette.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Több mint 100 éve jöttek az országba, megújították a zöldségtermesztést – Testvérvárosok ápolják örökségüket

Több mint 100 éve jöttek az országba, megújították a zöldségtermesztést – Testvérvárosok ápolják örökségüket

A testvértelepülési kapcsolatok sokszor formális együttműködéseknek tűnnek, ám tanulmányunk rávilágít arra, hogy mögöttük gyakran mély történeti és közösségi kötelékek húzódnak meg. Kutatásunkban azt vizsgáljuk meg, miként él tovább a magyarországi bolgárkertészek öröksége a mai bolgár-magyar önkormányzati kapcsolatokban. Országos testvértelepülési adatbázisokra és interjúkra támaszkodva mutatjuk be, hogy számos együttműködés nem véletlenszerűen jött létre: a bolgárkertészeket egykor kibocsátó, valamint az őket befogadó települések között máig élő kapcsolati hálók rajzolódnak ki. Az eredmények szerint a közös múlt, a családi emlékezet és a helyi bolgár közösségek jelenléte kulcsszerepet játszik a partnerségek kialakításában, ám a valódi, élő együttműködést a rendszeres intézményi és közösségi kapcsolattartás tartja fenn. A tanulmány így új nézőpontból értelmezi a városdiplomáciát: mint történeti gyökerekből táplálkozó, alulról építkező kapcsolatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×