Habár a magyar reformok a német „duális képzést” tekintik mintának, attól nagyon messze van a hazai oktatás. Köllő János, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa kutatásában arra jut, hogy a szakképzésen belüli közismereti óraszám csökkentése után a magyar diákok kevesebb ilyen jellegű tanóra után lépnek ki a munkaerőpiacra, mint a német szakmunkástanulók – írja a lap.

A középfokú szakképzés a rendszerváltást követően nem szorult vissza, csak a szerkezete változott meg.

A szakiskolai képzés leépülésével azonos mértékben bővült az érettségivel kombinált szakmai (szakközépiskolai) képzés. Így az elmúlt húsz évben nagyjából állandó volt az egy-egy születési évjáratból középfokú szakképzettséggel munkaerőpiacra lépő fiatalok aránya.

• A tanulmány szerint a csupán középfokú szakképzettséggel rendelkezők aránya a 35-36 százalékos sávból csupán 32-33 százalékra esett, az ezekben az években középfokon szakmai vizsgát tett (majd részben tovább tanuló és diplomát szerző) fiatalok aránya pedig magasabb volt 2013-ban (közel ötven százalék), mint bármikor 1985 óta.
• A szakiskolai végzettek között 2011 és 2016 között 2,4 százalékról 6,2 százalékra nőtt a közmunkásként dolgozók aránya, ami túlnyomó részt segédmunkát jelent.
• A szakközépiskolát végzettek közül közmunkán foglalkoztatottak aránya ma is nagyon alacsony, az összeszerelőké, gépkezelőké és segédmunkásoké sem nőtt. A szakmunkásként foglalkoztatottakon belül az érettségivel rendelkezők aránya a legutóbbi években már elérte a 25-26 százalékot.

Bár a vállalkozói panaszok szerint a termelésben elsősorban gyakorlatiasan képzett, szakiskolában végzettekre van szükség, az ilyen munkavállalókat a vállalatok minden fizikai munkában kevesebbre értékelik, mint a szakközépiskolában végzetteket.

Az egyszerű munkát végzők csoportján belül

a szakközépiskolát végzettek bérelőnye a szakiskolát végzettekkel szemben 2011-ben 16 százalékpont, a végén 12 százalékpont volt,

a szakmunkások között az időszak elején és végén is hasonló (13, illetve 11 százalékpont), és csak a fehérgalléros foglalkozásokban mérséklődött jelentősen, 21-ről 13 százalékpontra. (Ebben a számításban a közfoglalkoztatást figyelmen kívül hagyták, mert ott a béreket nem a piac szabályozza.)

Az azonos vállalatnál dolgozók közötti különbséget nézve a bérelőny 15-16 százalékos,

amiben szerepet játszik, hogy a szakközépiskolát végzetteket az egyes vállalatokon belül is inkább veszik fel vagy léptetik elő jobban fizetett munkakörökbe.

A kereseti előnyük a lakatosok, forgácsolók, hegesztők, ipari és építőipari szakszerelők esetében 12-13 százalékos, a szociális gondozóknál 25 százalékos, és még a bolti eladóknál és pénztárosoknál is 4-6 százalékos. A segéd- és betanított munkák esetében is jelentős, 10-13 százalékos a bérelőny.

A gazdasági lap szerint a „szakmunkáshiánnyal” kapcsolatos legfontosabb kérdés az, segít-e a középfokú szakképzés folyamatban lévő átalakítása azon, hogy

a szakiskolákban megszerzett ismeretek gyorsan avulnak,

az egyén – és az egész társadalom – hamar elveszíti azt az értéket, amit ez az iskolatípus nyújt?

Ehhez elsősorban megfelelő alkalmazkodóképességre, tanulóképességre, annak hátterében pedig a tanuláshoz szükséges alapkészségekre van szükség.

Mire lehet számítani?

A lap szerint a szakképzési reformok rövid távon növelni fogják a jelenlegi színvonalon kiképzett szakmunkástanulók kínálatát anélkül, hogy a vállalatok a bérek emelésére kényszerülnének. A tananyag mélyreható reformjához, valamint a tanári kar és a tanári tudás megújításához azonban hosszabb időre lesz szükség. Egy hosszabb átmeneti időszakban a középfokú szakképzésben eltöltött idő így is rövidülni, az átlagos színvonal pedig romlani fog, különösen, ami az alkalmazkodóképességet megalapozó készségek fejlesztését illeti – mutat rá Köllő János.