Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
327.12
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Ez lesz a vállalkozások következő égető gondja

A hazai vállalkozások harmadánál nincs megoldva a generációváltás - írta az Uzletresz.hu.

Felemás eredményeket hozott 2016 a hazai fiatal vállalkozók szempontjából. Pozitívum, hogy a 18-40 év közöttiek tulajdonában valamivel több, mint 87 ezer céget tartottak nyilván a céginformációs rendszerek, ugyanakkor az Opten adataiból az is világosan látszik, hogy a kizárólag az idősebb korosztályhoz tartozó üzletemberek által irányított cégek száma jelentős túlsúlyban maradt az előző évben is.

Az 55 év felettiek mintegy 72 ezer céget igazgattak, a 60+-os korosztály közel 43 ezret, csaknem 19 ezer vállalat esetében pedig a menedzsment kivétel nélkül 65 év feletti vállalakozókból áll - írta az Uzletresz.hu.

Segíteni kellene a fiatalokat és a váltást is

Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) elnöke az adatokat értékelve elmondta, hogy a magyar kis és közepes vállalatok harmadánál komoly gondot jelent a generációváltás. Az utódlás kérdése azért is komoly dilemma, mert egyszerűen

nincs elég fiatal vállalkozó és kialakult módszertan sem a cégek hatékony átvételére.

"Sürgős szüksége van a gazdaságnak olyan programokra, amelyek a generációváltás folyamatát támogatják akár családon belül vagy azon kívül is" – emelte ki.

Címlapról ajánljuk
Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Gázolaj-megegyezés Oroszországgal, felszólítás elnökválasztásra – ezek olyan üzenetek, amelyeket Kijev nem szívesen hall Washingtonból. Ugyanakkor Donald Trump kommunikációja folyamatosan hullámzott eddig, ami Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programvezetője szerint akár újra hozhat még hullámhegyet a mostani hullámvölgy után.

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Magyar Péter többek között a költségvetésről beszélt a Parlamentben, de üzent a fideszes képviselőknek, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökének is. Szakértők szerint a kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata túlságosan szűk körre és időszakra terjed ki, így Tiborcz István is kimaradhat az ellenőrzésből. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes-jelöltjét: Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot. Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban arról beszélt, hogy Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a gyerekek digitális jóllétét nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltása, hanem a biztonságos, életkornak megfelelő használat megtanítása szolgálja. Litauszky Balázs lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium sajtófőnöke. Újra látogatható a Karmelita.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×