Infostart.hu
eur:
366.08
usd:
321.83
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

A vendégforgalom visszaesésétől tartanak a Tisza-tónál

A Tisza-tó környéki turizmusban érezhető az aggodalom a tiszafüredi lépfenefertőzés miatt; Tiszafüred független polgármestere szombaton az MTI-nek arról számolt be, hogy helyi szállásadók panaszai szerint az elmúlt napokban sok vendég mondta le szobafoglalását.

Pintér Erika elmondta: a helybeliek és a Tisza-tó menti városba érkező, illetve készülő vendégek körében is észlelhető az aggodalom a történtek miatt. Ez a félelem azonban "oktalan és alaptalan" - hangsúlyozta, hiszen a lappangási idő letelt, és kizárólag a fertőzött nyers hússal érintkezők közül betegedtek meg néhányan.

Hozzátette, hogy a hatóságok nyilatkozataira, a hiteles információkra is szükség volna ahhoz, hogy a kedélyek mielőbb lecsillapodjanak, és a város, a térség turizmusa ne szenvedjen súlyos veszteségeket.

Márton Gábor, a Tisza-tó térségének legjelentősebb szállodája, a négycsillagos Tisza Balneum Hotel igazgatója ugyanakkor arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szállodájuk telt házzal működik, s bár néhány vendéget nekik is meg kellett nyugtatniuk a lépfenefertőzésről szóló hírek megjelenése után, szobafoglalását náluk senki sem mondta le. Csupán egyetlen vendég halasztotta el érkezését emiatt, terhes feleségére hivatkozva - jegyezte meg.

A vezető kiemelte: szállodájuk nem helyben, hanem központilag, nagy és szigorúan ellenőrzött beszállítóktól szerzi be a minden hazai és uniós előírást teljesítő konyhájukon készülő ételek alapanyagát.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×