Infostart.hu
eur:
365.98
usd:
321.88
bux:
151161.18
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Hálóba akadt egy komoly uniós támogatás

Az édesvízi haltermelés jelentős fejlesztésre számíthat a következő hét évben: a magyar agrárdiplomácia sikere, hogy az új Magyar Halgazdálkodási Operatív Programon (MAHOP) keresztül mintegy 15,5 milliárd forint támogatás áll majd rendelkezésre a halgazdálkodási ágazat fejlesztésére - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel pénteken.

Az uniós döntés alapján Magyarország az új Európai Tengerügyi és Halászati Alapból a korábbiakhoz képest 12 százalékkal több pénzügyi forrásból gazdálkodhat. A program elsődleges céljai között szerepel a haltermelés növelése, a termékpaletta bővítése, a halastavak természeti értékeinek megőrzése és az ágazat versenyképességének növelése. Ez jelentős eredmény, hiszen ez az összeg a magyar halgazdálkodásra fordítható korábbi uniós támogatást felülmúl, miközben a tagállamok jelentős részénél csökkentek a források - írták.

A tárca közleménye rámutat: a magyar halgazdálkodási ágazat feltörekvőben van, amit az Európai Unió azzal is elismer, hogy kétéves egyeztetés után döntés született a Közös Halászati Politika végrehajtására és a halgazdálkodási ágazat fejlesztésére felhasználható uniós támogatásról. Ez a forrás Magyarország számára a haltermelés fejlesztése miatt kiemelten fontos, mert ebben a világszerte dinamikusan növekvő ágazatban hazánknak is jó lehetőségei vannak.

A Közös Halászati Politikának csak 2012-ben lett része az akvakultúra. A tengeri halászat az elmúlt évekre válságba jutott, így az édesvízi területek haltermelése számára mostanra jött el a kiugrási lehetőség. A tengerrel nem rendelkező tagállamok mozgósítása 2011-ben kezdődött, amikor az Európai Unió Tanácsának soros elnöki feladatait Magyarország látta el - olvasható az FM közleményében.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Washingtonon a világ szeme: megkezdődött Trump és Hszi találkozója

Washingtonon a világ szeme: megkezdődött Trump és Hszi találkozója

Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök Washingtonban tárgyal egymással, a kínai vezető több mint egy évtized után látogatott az Egyesült Államok fővárosába. A csúcstalálkozó legfontosabb témái között a kereskedelmi kapcsolatok, a technológiai verseny és a mesterséges intelligencia, valamint a biztonságpolitikai kérdések és Tajvan szerepelnek. Az előzetes várakozások alapján óriási új bejelentésekre nem kell számítani, a kereskedelmi "tűzszünet" fenntartása szempontjából azonban nagyon is fontos lehet a látogatás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×