Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.89
bux:
152092.2
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

A problémás borimport veszélyeiről egyeztettek

Szakértői egyeztetést tartottak szakmai érdekképviseleti szervek és államigazgatási szervek bevonásával a magyar borpiacot veszélyeztető olasz borimportról, amely nyomott áron, illetve feltételezhetően részben a feketekereskedelemben jelenik meg a magyar piacon - mondta Font Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja az MTI-nek pénteken.

A megbeszélésen a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Miniszterelnökség, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Központi Statisztikai Hivatal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövedéki főosztálya és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakértői vettek részt.

Font Sándor elmondta, hogy Olaszországból megdöbbentően alacsony, 80 forintos literenkénti áron érkezik bor, ez veszélyezteti a magyar piacot.

Jelezte: tavaly a szőlő felvásárlási ára kilónként 90-130 forint volt Magyarországon, az ebből előállított alapbort 120-170 forintos literenkénti áron tárolták be. Eddig tisztázatlan okok miatt Olaszország ehhez képest fél áron exportálja az országba a bort. A jelenséget Ausztriában és Németországban is érzékelték. A probléma nemcsak az alacsony ár, hanem az olasz borok egy részének feltételezhető megjelenése a feketekereskedelemben.

Ismertetése szerint az olasz a kereskedelemstatisztikai adatok azt mutatták: tavaly folyamatosan nagyobb volt a borexport Magyarországra, mint amennyi a magyar importadatokban megjelent. Ez csak úgy lehetséges, ha az onnan elinduló szállítmány nem hivatalosan érkezik meg az országba, azaz egy része számlázatlan, áfa nélküli termékként kerül forgalomba, "eltűnik" - mutatott rá Font Sándor.

Tavaly és tavalyelőtt közel azonos mennyiségű, 330 ezer hektoliternyi olasz bor érkezett lédig tömegborként Magyarországra, az első negyedévben időarányosan ez nem lassult, tendenciává vált - fogalmazott.

Rámutatott arra, hogy az alacsony ár eddig nem okozott problémát a belföldi forgalmi helyzetben.

Font Sándor jelezte azt is, hogy a nemzetközi statisztikai adatok bekérése folyamatban van az ügyben érintett külföldi szakhatóságoktól és társszervektől. A bort több borvidéken működő magyar borászatok importálják, nagyobb mennyiségben az Alföldről, akik így a hazai drágább borkészletükhöz nem nyúlnak hozzá.

A politikus hangsúlyozta, hogy az így kialakult folyamat rendkívül nagy feszültséget keltett a gazdálkodók körében, a 80 forintos literenkénti borral számolva mintegy 40 forintos kilogrammonkénti árral kellene kalkulálni az őszi szüretre, ami a teljes szőlészeti-borászati ágazat felszámolásához vezethetne.

Közölte: a probléma felismerésével együtt kezdeményezte a helyzet tisztázását, a megoldás érdekében részben jogalkotási, részben szakhatósági lépéseket kell tenni.

A tárgyalásokon számos megoldási javaslat született, amelyeket júniusban, a kormányalakítást követő héten a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz és a Miniszterelnökséghez is eljuttatnak. A kormányt kérik, hogy a szüret kezdetére ezek közül válasszák ki azokat, amelyekkel stabilizálni lehet a magyar borpiacot.

Font Sándor közölte, hogy az ügyben augusztusig mindenképpen szeretnének tiszta helyzetet teremteni.

Címlapról ajánljuk
„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

II. János Pál pápa sírját látogatta meg Magyar Péter a Vatikánban. Hamarosan fogadja XIV. Leó pápa a magyar miniszterelnököt, aki kíséretével néhány perccel fél tizenegy után érkezett meg az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett belső udvarára a XIV. Leóval való magánaudienciára.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, új oktatási stratégia jön

Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, új oktatási stratégia jön

Csütörtökön vatikáni látogatást tesz Magyar Péter: a miniszterelnököt délelőtt 10:45-kor négyszemközti magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa, ezt követően pedig Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék diplomáciai és kormányzati vezetőjével is tárgyal. Közben itthon a politikai napirenden inkább a kormány és ügyészség közti konfliktus, valamint a képviselők mentelmi jogának ügye lehet, a kormányzati munka pedig új energetikai programok és egy friss oktatási stratégia elkészítése körül forog. A csütörtöki közéleti fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×