Infostart.hu
eur:
365.4
usd:
321.01
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Növelte nyereségét a Zsindelyes

Nettó árbevételének kismértékű csökkenése ellenére megötszörözte nyereségét tavaly a pálinkák és szeszesitalok gyártásával, illetve forgalmazásával foglalkozó érpataki Zsindelyes Kereskedőház Kft.

Az MTI-vel közölt adatok szerint a társaság nettó árbevétele 2012-ben 2 milliárd 488 millió forint volt, 2013-ban pedig ennél valamivel kisebb, 2 milliárd 466 millió forint.

A cég mérleg szerinti eredménye a 2012-es nyilvános cégadatok szerint 5 millió 988 ezer forint volt, ez az összeg 2013-ban már 30 millió 737 ezer forintra emelkedett.

A Zsindelyes Kereskedőház Kft. tavaly 120 ezer hektoliterfok pálinkát értékesített. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatak határában működő főzdéjében a társaság évente 2 millió kilogramm gyümölcsöt dolgoz fel és 62 embert foglalkoztat.

A Zsindelyes kiemelt figyelmet fordít a pálinkák minőségének megőrzésére. A főzde megtartotta erős piaci pozícióját, ennek fenntartása érdekében folyamatos belső, illetve külső minőségbiztosítási intézkedéseket tesz és évek óta komoly minőségügyi rendszert alkalmaz - közölte a társaság.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×