Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
316.1
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Sólyom Airways: hat repülőgépre kötöttek lízingszerződést

A Sólyom Airways hat repülőgép lízingelésére írt alá szerződést Londonban - közölte Vágó József, a légitársaság vezetője kedden az MTI-vel, hozzátéve, hogy még augusztus 20-a előtt Budapestre érkezik az új magyar légitársaság első gépe.

Vágó József kiemelte, hogy a Sólyom Airways már szerdán beköltözik irodáiba a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren, és még augusztusban megkezdi a jegyek értékesítését járataira.

Arra a kérdésre, hogy mikor indul az első járatuk, Vágó József elmondta: ez attól is függ, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól mikor kapják meg az engedélyeket.

A Sólyom Airways 6 repülőgéppel indul el még az idén, de 2017-re már 50 gépes flotta szerepel a terveikben - mondta Vágó József.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×