Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
316.06
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Megtartotta az elmúlt időszak nyereségét a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,70 pontos emelkedéssel gyakorlatilag stagnált, 19 717,40 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese elmondta: kitartott a jó hangulat kedden a BÉT-en; ez elsősorban a Richter árfolyamán volt érezhető. Kifejtette: a tizedelés (részvényfelaprózás) óta megnőtt a gyógyszerpapír likviditása, ami tovább erősödhet, ha visszakerül a feltörekvő piaci MSCI indexbe.

A szakértő szerint a befektetők kivárnak Ben Bernanke beszéde előtt; a Fed-elnöknek szerdán és csütörtökön is szenátusi meghallgatása lesz. Német Sándor kiemelte: a BUX kedden meg tudta tartani az elmúlt időszak nyereségét, és az európai indexekhez hasonlóan teljesített.

A Mol 35 forinttal, 0,21 százalékkal 16 995 forintra erősödött, 822,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 56 forinttal, 1,10 százalékkal 5030 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,60 százalékkal 334 forintra nőtt, forgalma 129,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 26 forinttal, 0,70 százalékkal 3740 forintra emelkedett, a részvények forgalma 720,3 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 237,6 millió forintos forgalom mellett 350 forinttal, 1,61 százalékkal 22 150 forintra nőtt.

A BUMIX 1042,55 ponton zárt kedden, ez 8,98 pontos, 0,87 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes lett 800 méter gyorson, Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében, országos csúccsal 6. a magyar női 4x100-as gyorsváltó.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×