Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Egyre többen aggódnak állásukért

Az Európai Unióban munkában állók 35 százaléka aggódik amiatt, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt elvesztheti állását - derül ki egy Brüsszelben nyilvánosságra hozott átfogó közvélemény-kutatásból. A nyugtalankodók száma ráadásul uniós átlagban két százalékkal emelkedett 2009 óta.

Spanyolországban, Görögországban és Litvániában 60 százalék fölött van azok aránya, akik tartanak munkahelyük megszűnésétől. Magyarországon 33 százalékos az aggódók aránya, ugyanakkora, mint a legutóbbi felméréskor.

Növekedett ugyanakkor azok csoportja is, akik biztosak abban, hogy állásuk nem szűnik meg, vagy ha mégis ez történne, gyorsan találnának újabb munkahelyet. A megkérdezettek kétharmada (uniós átlagban és Magyarországon is) meggyőződésének mondta, hogy két év múlva is lesz munkája.

A felmérés szerint a lakosság 71 százaléka nem reménykedik a válság gyors befejeződésében. 87 százalék szerint a szegénység növekedett az elmúlt két évben, az unióban.

A megkérdezettek több mint fele úgy ítélte meg, hogy az Európai Unió pozitív szerepet játszik a tagországok foglalkoztatási és szociálpolitikájának alakulásában.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×