Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
319.11
bux:
144592.73
2026. július 23. csütörtök Lenke

Brüsszel elmeszelte a telekomadót

Az Európai Bizottság közleménye szerint a magyar kormánynak el kell törölnie a távközlési vállalatokra kivetett különadót, hiszen az összeegyeztethetetlen az európai távközlési szabályokkal. A kormányfő szóvivője közölte: vállaljuk a vitát az Európai Bíróság előtt is.

Az Európai Bizottság még márciusban indított jogsértési eljárást Magyarország ellen a távközlési adó miatt attól tartva, hogy az adó összeegyeztethetetlen az uniós távközlési szabályozással. Ez ugyanis előírja, hogy a távközlési cégekre csak olyan különdíj vethető ki, ami közvetlenül hozzájárul az ágazat szabályozási költségeinek fedezéséhez. A magyar távközlési adó viszont a központi költségvetés gyarapítására szolgál, nem pedig az ágazat szabályozási költségeinek fedezésére - közölte az EU.

Az Európai Bizottság délben megjelent közleménye szerint Brüsszel azt kéri Magyarországtól, hogy szüntesse meg a telekomszektor különadóztatását. A Bizottság szerint törvénytelen az Európai Unió távközlési szabályainak fényében, mert az abból származó bevétel a központi költségvetést gyarapította és nem pedig a szektor szabályozásának speciális költségeit hivatott fedezni - fogalmaz a közlemény.

A magyar eset nem egyedülálló, az Európai Bizottság Franciaország és Spanyolország ellen is hasonló lépést tett. A többi szektorra vonatkozó magyar különadó kapcsán az Európai Bizottság versenyügyi biztosának szóvivője, Jonathan Todd elmondta, hogy még folyamatban vannak a vizsgálatok és egyelőre nem tud információval szolgálni.

Magyarországot a Bizottság amiatt is elmarasztalta, hogy nem egyeztetett megfelelő módon az érdekelt felekkel a távközlési szolgáltatókat érintő díjtételek változásairól. Magyarországnak két hónapon belül tájékoztatnia kell a Bizottságot arról, hogy milyen intézkedésekkel kívánja biztosítani az uniós távközlési jogszabályok megfelelő alkalmazását. Amennyiben ezt elmulasztja, a Bizottság az ügyet az Európai Bíróság elé terjesztheti.

A Magyar Telekom árfolyama a bejelentés hatására 5 százalék körüli pluszba ugrott, a papírok forgalma átlag feletti. A szektor vállalataira a 2010-12-es időszakban évente 61 milliárd forintos összeget kitevő különadót vetett ki az állam. A távközlési különadó közel felét, összesen 27,5 milliárd forintot a Magyar Telekom fizeti be.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×