Infostart.hu
eur:
356.28
usd:
312.32
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Felfelé tart a BUX, erősödik a forint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,52 pontos emelkedéssel, 21.366,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,75 százalékos erősödést jelent. Erősödéssel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék is, követve az amerikai és ázsiai börzéket.

A Mol árfolyama 0,6 százalékkal, 17.500, az OTP-é egy százalékkal, 5.591 forintra emelkedett.

A Magyar Telekom egy, a Richter 0,5 százalékkal lett drágább; az Egis árfolyama nem változott.

Tőzsdenyitáskor erősödött a forint: egy euró 270,44, egy dollár 196,33 forintot ért.

Erősödéssel nyitottak szerdán a nyugat-európai tőzsdék, követve az amerikai és ázsiai tőzsdéket, amelyek a javuló gazdasági kilátások és az eurózóna pénzügyi stabilitásával szemben enyhülő aggodalmak hatására emelkedtek.

A kereskedés első percében a londoni FTSE-100 index 0,47 százalékos nyereségben, a frankfurti DAX-30 index 0,82 százalékos nyereségben, a párizsi CAC-40 index 0,08 százalékos nyereségben állt.

Kedden az FTSE-100 index 5244,06 ponton, 76,59 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, a DAX-30 index 5592,12 ponton, 81,02 pontos, 1,47 százalékos, a CAC-40 index 3669,04 ponton, 59,82 pontos, 1,66 százalékos emelkedéssel zárt.

Az európai tőzsdék nyitása előtt másfél órával a szakértők a londoni FTSE-100 indextől 23-32 pontos, 0,6 százalékos, a frankfurti DAX-30 indextől 24-32 pontos, 0,6 százalékos, a párizsi CAC-40 indextől 29-33 pontos, 0,9 százalékos emelkedést vártak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint Moszkva több forgatókönyvet is mérlegel egy északi offenzívára: noha lehetséges egy fehérorosz területről indított offenzíva is Kijev ellen, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Oroszország a Brjanszki területről indíthat támadást Ukrajna Csernyihiv régiója ellen. "Ez egy reális forgatókönyv, és természetesen felkészülünk rá" - mondta Szirszkij. Közben a Kreml váratlanul lezárt több vasúti határátkelőt Finnország, Észtország és Lettország felé, amiről a szomszédos országokat is értesítette. A lépést nem indokolták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×