Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Minimális pluszban a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 261,47 pontos emelkedéssel, 13.250,32 ponton nyitott hétfőn, ami a pénteki záró értékéhez képest 2,01 százalékos erősödés. Délután egy órakor 1,3 százalékos pluszban volt a tőzsde.

A MOL-részvények délután 1 óra után 1,3 százalékkal 11.300 forintra emelkedtek, míg az OTP-papírok értéke 0,3 százalékkal 3.030 forintra csökkent.

A Magyar Telekom-részvények 3,7 százalékkal 622 forintra erősödtek. Az Egis 2,7, a Richter pedig 1,1 százalékkal emelkedett a pénteki záró árhoz képest.

Erősödött a forint

Hét végi pozíciójához képest erősödött a forint reggel: az eurót 266,50/75 forinton jegyezték hétfőn délelőtt kilenc óra után a budapesti bankközi kereskedelemben Később a 270 forintos árfolyam közelében is járt a forint, de dél után jelentősen erősödött, és egy órakor 264,25  forintért adtak egy eurót.

Az árfolyam a hét végén érintette a 270 forintot is a Moody's magyar szuverén adósosztályzatra pénteken adott visszaminősítésére és 268,50 forint körül ingadozott a nemzetközi kereskedelemben a hét vége folyamán. A forint ehhez képest hétfőn erősödéssel indult, amit a zloty erősödésének üteméhez képest fékezett a Moody's, majd hétfőn a Fitch által kiadott visszaminősítés.

Pluszban a nyugat-európai tőzsdék is

Erősen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók. Mintegy húsz perccel a kereskedés kezdete után a londoni FTSE 100 indexe 122 pontos emelkedést, a frankfurti DAX30 mutatója 135 pontos növekedést mutatott. A válogatott európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 2,6 százalékkal 938,65 pontra erősödött.

Erősítette a befektetői bizalmat Kínának az a vasárnapi bejelentése, hogy 2010-ig közel 600 milliárd dollárt fordít a hazai kereslet élénkítésére. A kínai tervre jelentősen drágultak a nyersanyagárak és ennek a hatására 8-10 százalékkal nőtt a bányaipari papírok árfolyama.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×