Régimódi a magyar gazdasági szemlélet
Bokros Lajos szerint leginkább azért érinti súlyosan a válság Magyarországot, mert az euró bevezetéséhez szükséges öt maastrichti kritérium közül hazánk egynek sem képes megfelelni. Egy másik közgazdász, Andor László viszont másképpen vélekedik: szerinte a mostani válságnak éppen azt kellene megmutatnia, hogy az EU-nak az új tagokat nem lenne szabad belekényszerítenie a kritériumokba.
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból
Szomszédos számokÍme az ötös nyerőszámai
sport a tévébenMilánó után Angyalföldön van jelenése a Ferencvárosnak
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél
Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.
Na, ezt sem láttuk jönni: jó hírt kaptak az angliai magyarok, ez vár rájuk, ha Nagy-Britannia visszalép az EU-ba
Az Unió ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között.
'I kept seeing people who'd been shot': British tourist describes scene after deadly Krakow attack
Six people were killed and 16 others injured in the shooting on Saturday. Three other bodies were found at the suspect's house and later identified as his family.




