Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Túlszabályozott a liberalizált árampiac"

Legnagyobb éves áramárverését bonyolította a Magyar Villamos Művek Zrt. A cég vezérigazgatója szerint túlszabályozott a piac, ezért gyakorlatilag a Magyar Energia Hivataltól függ, hogy mekkora lehet az áram ára.

Éves legnagyobb áramárverését bonyolította hétfőn a Magyar Villamos Művek Zrt. A cég vezérigazgatója azt mondta: a rendelkezésükre álló összenergia egyharmadát bocsátják a mostani - illetve az év folyamán megtartott több kisebb - aukcióra. Az összmennyiség kétharmadát a lakossági, úgynevezett egyetemes szolgáltatásba adják az áramszolgáltatóknak, kötött áron.

Mártha Imre hangsúlyozta: az aukció lebonyolítását a Magyar Energia Hivatal, illetve a jogszabályok szabták meg, az eladónak gyakorlatilag nincs mozgástere. A vezérigazgató kiemelte: a rekordszámú - a közel ötven - résztvevő különböző áramtermékekre licitálhat a nap folyamán.

Mártha Imre közölte: visszakanyarodást érzékel a 2003-as nyitás óta az árampiacon, amely szerinte túlszabályozott, és az árat nem a piaci folyamatok diktálják, egy hivatali határozat dönti el, hogy legfeljebb mennyiért lehet eladni az energiát.

Az MVM vezetője szerint furcsa, ha egy liberalizált piacon ilyen körülmények között kell áramot termelni és eladni. Az aukció eredményéről, illetve a kialakult áramárról későbbre ígértek tájékoztatást, mivel az árverés nem nyilvános.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×