Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Novembertől ismét drágul a távfűtés Budapesten

November 1-jétől már negyedszer drágul a távfűtés Budapesten, összességében 6 százalékkal, ami egy háztartásnak havonta mintegy 1300 forint többletkiadást jelent - mondta a Főtáv szóvivője. A hődíj februárban 4,1 százalékkal, májusban 6,1 százalékkal, augusztustól pedig 5,5 százalékkal nőtt.

A gáz árának emelkedésével indokolja a Főtáv, hogy idén már negyedszer emeli a távfűtés árát. Mint Balog Róbert szóvivő elmondta, az alapdíj nem változik, a hődíj azonban 9,2 százalékkal növekszik, így a számlák végösszege 6 százalékkal, átlagosan 1300 forinttal lesz magasabb a jövő hónaptól.

Budapesten a hődíj februárban 4,1 százalékkal, májusban 6,1 százalékkal, augusztustól pedig 5,5 százalékkal nőtt.

A tulajdonos és árhatóságként fellépő Fővárosi Önkormányzatnak csak az alapdíjra van hatása, ez pedig idén még nem emelkedett. Az energiaköltségekre ezzel szemben nincs hatása az önkormányzatnak - tette hozzá a szóvivő.

Elmondta azt is: jelenleg csak azon távfűtést fizetők költségei egyeznek meg a gázfűtéses lakásban élők kiadásaival, akik a legmagasabb állami támogatásra jogosultak. Akik ennél alacsonyabb összeget kapnak, azok számára a távfűtés díja már nem versenyképes a gázzal.

Több megyében már októbertől emelkedtek a rezsiköltségek.

Az ország legtöbb városában van lehetőség a leválásra a távhőszolgáltatásról. Budapesten ezt a tulajdonosok 80 százalékának kell támogatnia. Ha valahol egy társasház határoz a leválásról, olyan fűtési módot kell választania, amelynek károsanyag-kibocsátása kisebb, mint a távhőé, vagyis szinte nulla.

Budapesten néhány hete adták át az első olyan, a távhőrendszerről levált épületet, amelyet már úgynevezett levegőkazánnal fűtenek. Léderer András, az alternatív energiát kínáló cég vezető szakembere azt mondta: a káposztásmegyeri, állami támogatású beruházás a 25 lakásos panelépületnél 36 millió forintba került, és - a mai gázárakat figyelembe véve - hat év alatt térül meg. Az emelkedő gázárak persze folyamatosan csökkentik a megtérülési időt.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×