Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ledolgozott hátrányából a tőzsde

Csütörtökön is csökkenéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde; a BUX esése az első egy órában megközelítette a 10 százalékot, majd ingadozva, de emelkedésnek indult, fél egykor a szerdai záró értékhez képest 5,4 százalékos mínuszban állt.

A BUX-index a csütörtöki nyitás után három és fél órával 13.697 ponton áll.
A Mol és az OTP papírjainak kereskedését - a jelentős árfolyamgyengülés miatt - rövid időre szüneteltették. Több kis papír kereskedése is szünetelt átmenetileg, mert az árfolyamcsökkenés átlépte a 10 százalékot.

Az olajipari cég részvényei most 3,7 százalékos mínuszban vannak, jelenleg 11.450 forinton kereskednek velük, míg a pénzintézet részvényeinek árfolyama 9,1 százalékkal csökkent, értéke 3.440 forint.

A Magyar Telekom papírjainak értéke 1,8 százalékos mínuszban van, és 638 forintot érnek, a Richter-részvényeké 6,7 százalékkal csökkent, 27.990 forinton folyik a kereskedés.

A BÉT irányadó indexe szerdán 11,9 százalékos csökkenéssel zárt.

A forint - a szerdai 7 százalékos esés után - reggel a Magyar Nemzeti Bank és az Európai Központi Bank közötti megállapodás hírére rövid időre erősödött, majd ismét gyengült. A budapesti bankközi devizapiacon most 265,8 forintot kérnek egy euróért.

Európát is meredek esés jellemezte nyitáskor

Csütörtök reggel a nyugat-európai tőzsdék is meredeken estek, a vezető tőzsdeindexek 5-6 százalék körüli veszteségben voltak a nyitás után fél órával. A globális recesszió miatti félelem hatására estek a jegyzések, egyben meredeken csökkent a nyersolaj ára is.

A nyugat-európai tőzsdék ezzel követték a Wall Street és az ázsiai tőzsdék tendenciáját.

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 több mint 100,03 pontos eséssel kezdett, fél óra múlva 146,5 pontos veszteségben volt.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 több mint 246 pontos eséssel indított, fél óra múlva 218,5 pontos csökkenésben volt.

Párizsban a CAC-40 több mint 175 pontos eséssel nyitott, fél óra múlva 153,2 pontos csökkenésnél járt.

Az értéktőzsdék nyitásakor az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónként 69,63 dollár volt Londonban, 2,95 dollárral olcsóbb a szerdai zárónál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×