Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

"Van Isten, és Alannek hívják"

"Van Isten, és Alannek hívják" - Csaba László közgazdász szerint így emlegették a pénzpiacok szereplői az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed húsz év után tavaly leköszönt elnökét, Alan Greenspant, akinek a minap jelent meg a könyve. Ebben keményen bírálja egyebek mellett a jelenlegi amerikai elnököt is.

A világgazdaság pulzusán az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, azaz az Egyesült Államok jegybankjainak rendszere tartja rajta a kezét. Ha az amerikaiak kamatot csökkentenek, az nagy kihívás az egész világnak - hangsúlyozta az InfoRádiónak nyilatkozva Csaba László.

Alan Greenspan, a Fed 20 év után leköszönt elnöke a pénzpolitikai pragmatizmus képviselője - mondta el a professzor. Hozzátette, az Greenspan működése röviden összefoglalva a piacok optimális bizonytalanságban tartásának politikája volt.

A közgazdász kifejtette: Alan Greenspan nem gondolta azt, amit sokan, hogy a központi bank minden lépésének tökéletesen kiszámíthatónak és átláthatónak kell lennie. Õ úgy gondolta, hogy játék folyik a piac ellenérdekelt szereplői között, és ebben kell kialakítani a gazdasági növekedés szempontjából a legkedvezőbb egyensúlyt.

Voltak nagy meccsei amerikai elnökökkel és pénzügyminiszterekkel, hiszen a jegybank és a költségvetés szinte definíció szerint áll egymással szemben - mutatott rá a Közép-Európai Egyetem professzora. A jegybank függetlenségét ott formailag teljes mértékben tiszteletben tartják, annak senkihez és semmihez nem kell alkalmazkodnia.

Ugyanakkor az, ahogyan a Fed reagált az amerikai jelzáloghitel-válságra, az mutatja, hogy hiába a jogi-politikai függetlenség, az adott társadalmi-politikai környezettől nem tudja magát függetleníteni - vélekedett Csaba László.

A professzor jelezte, hogy Greenspan időszakában ez a nyomás kisebb volt. Az általa előtérbe helyezett gazdasági növekedés ráadásul mind Ronald Reagen, mind idősebb George Bush, mind pedig Bill Clinton gazdaságpolitikájának is központi eleme volt.

Greenspan idejében - fejtette ki Csaba László - nem voltak olyan erős kihívások, mint most, amikor erőteljesen szembe kerül az infláció és a növekedés, a rövid- és a hosszútávú gondolkodás szempontja.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×