Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Bombaként robbant a leépítés híre

A BMW müncheni központjában bejelentették, hogy a közeljövőben 8 ezer alkalmazott elbocsátását tervezik. A közlés mind politikai, mind pedig gazdasági körökben nagy megütközést keltett, mert a BMW a múlt évet rekordnyereséggel zárta.

A BMW már a közelmúltban jelezte, hogy az elkövetekező négy év során legalább 6 milliárd euró megtakarítását tervezi, mert csak így tudja megőrizni versenyképességét a nemzetközi gépkocsipiacon.

A müncheni autógyár vezetősége most bejelentette, hogy a konszern nyereséges működésének biztosítását főleg nagyarányú elbocsátás útján akarja megvalósítani.

Ennek keretében 8.100 alkalmazottól akarnak megválni, de - mint a cég személyzeti osztályának vezetője hangsúlyozta - főleg a szerződéses dolgozókat akarják szélnek ereszteni, valamint kedvező korai nyugdíjfeltételek biztosításával szeretnék vonzóbbá tenni a kiválást a cégtől.

A BWM világszerte közel 110 ezer dolgozót alkalmaz, közülük mintegy 80 ezret németországi telephelyeken foglalkoztat.

A nagyszabású elbocsátási hullám általános megütközést keltett, mert a BWM a tavalyi évet rekordnyereséggel zárta, ami a konszern fennállása óta először érte el a 3 milliárd 700 millió eurót.

A szakszervezetek máris jelezték, hogy a leépítés ellen a leghatározottabban fognak fellépni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×