Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kivárásra játszik a kormány

Tavaly július óta mintegy 25-27 százalékkal kellett volna emelni a gáz árát a szolgáltatóknak, tekintettel a világpiaci folyamatokra, a kőolaj és a földgáz árszintjének változására - mondta az InfoRádiónak az ICEG Európai Központ tudományos munkatársa.

A földgáz beszerzési árát az importszerződések többnyire ahhoz rögzítik, hogyan alakult az olaj ára a korábbi hónapokban, márpedig a kőolaj 2007 második felében körülbelül 50 százalékkal vagy annál is többel drágult, és azóta is tartja a 90-100 dollár körüli szintet - mondta az InfoRádiónak az ICEG Európai Központ tudományos munkatársa.

Pellényi Gábor hozzátette: az olaj drágulása miatt a gáz árának is emelkednie kellett volna, 25-27 százalékkal.

Az ICEG Európai Központ tudományos munkatársa szerint még lehet késleltetni az áremelést, hiszen van esély arra, hogy az év második felében olaj, és azután a gáz ára is csökken, a határidős árak azonban azt vetítik előre, hogy az árszint a következő években is a jelenlegihez hasonló lesz.

A gázszolgáltató cégeknél nyereségkiesést, veszteséget jelent, ha a gáz ára nem emelkedik olyan mértékben, mint a beszerzési költség - fűzte hozzá Pellényi Gábor.

Az egyelőre kérdéses, hogy milyen mértékű haszonkulcs-csökkenést hajlandóak elfogadni a szolgáltatók a jelenlegi, nem túl erős versenyben.

A piacnyitást követően ugyanakkor új cégek jelennek meg, az ezek között folyó verseny miatt pedig valószínűleg mérsékelten emelkednek majd a gázárak - magyarázta az ICEG Európai Központ tudományos munkatársa.

Pellényi Gábor elmondta: összességében emelkednek majd az árak a piacnyitást követően is, de minden bizonnyal kisebb mértékben, mint egy monopolhelyzetben lévő szolgáltató esetén.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×