Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Karvalits: nem látjuk a hatósági áremelés kontrollját

A Magyar Nemzeti Bank elnöke arra figyelmeztette a kormány és az önkormányzatok figyelmét, hogy a hatósági áremeléseknél vegyék figyelembe: a kabinet és a jegybank közösen tűzte ki az inflációs célt. Karvalits Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában ezzel kapcsolatban azt mondta: a jegybank a kockázatokra figyelmeztetett.

Azt láttuk az elmúlt időszakban, hogy a hatósági árak egy része nagyon drámai módon megugrott. Nem látjuk viszont azokat a szereplőket, akik az árazási mechanizmus során azt a kontrollt jelentenék, amely a gazdaságpolitikai tudatosságot tartja szem előtt - mondta a jegybank alelnöke.

Karvalits Ferenc közölte: a kockázatokra fel kell hívniuk a figyelmet, hiszen az áremelésekre közvetlenül nem tudnak hatni, de az infláció szempontjából azok kiemelt fontosságúak.

A forint intervenciós sávjának eltörlésével összefüggésben az alelnök azt mondta, hogy Magyarország - csakúgy, mint a többi térségbeli feltörekvő-piaci ország - hosszabb távon a forint árfolyamával "egyensúlyi reálfelértékelődést realizál" - mondta az alelnök.

Hosszabb távon a reálgazdasági folyamatokkal párhuzamosan bekövetkező reálfelértékelődés nem jelent veszélyt a versenyképességre - tette hozzá.

Karvalits Ferenc szerint ha sikerül felgyorsítani a gazdasági növekedést, azzal együtt jár majd a forint erősödése.

Az árfolyamsáv megszüntetése nagyobb szabadságot ad a monetáris politikának - jelentette ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×