Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Közbeszerzési pályázat villamosenergiára Fejér megyében

Közbeszerzési pályázat útján szerzi be a jövő évi villamosenergiát a Fejér megyei önkormányzat saját intézményeinek. Tiborcz Péter, a megyei önkormányzat alelnöke azt mondta: a villamosenergia-törvény értelmében maguk választhatnak szolgáltatót, és remélik, hogy a pályáztatással sikerül a várható áremelkedést féken tartani.

Közbeszerzési pályázat útján szerzi be a jövő évi villamosenergiát a Fejér megyei önkormányzat saját intézményeinek - közölte a megyei önkormányzat alelnöke.

Tiborcz Péter elmondta: gyorsított meghívásos eljárást írtak ki, amelyre hétfőn tíz óráig lehet jelentkezni, hogy januártól már a kereskedővel köthessenek szerződést.

Eddig 3-4 cég jelentkezéséről lehet tudni, és a legkedvezőbb árat kínálóval állapodnak meg - tette hozzá a Fejér megyei önkormányzat alelnöke.

Tiborcz Péter kiemelte: egyelőre részleges kereskedésről van szó, mert több jogszabály még nem jelent meg, ezért nem akarják teljesen és kizárólagosan elkötelezni magukat egy cég mellett.

Az alelnök szerint a tízszázalékos áremelkedést nem, csak a nagyobb mértékű drágulást tudják elkerülni.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×