Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Jövőre jön a földfelszíni digitális műsorszórás

A Nemzeti Hírközlési Hatóság nyilvánosságra hozta a digitális földfelszíni rádió- és tévéműsor-sugárzás pályázati tervét. Azt ígérik: ezen még érdemben tudnak változtatni, és a digitális műsorszórás jövőre elindulhat.

Érdemi konzultáció folyik a tervről, ezért a felmerülő javaslatokat beépítik majd a pályázati anyagba. Erre azért is szükség van, mert a tárgyalások után újra a parlamenti bizottság elé kerül majd a kiírás - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szóvivője.

Márton György közölte: a lincenszdíj az öt televíziós multiplex esetében minimálisan 300 millió forint, majd később az éves árbevétel legkevesebb 3 százaléka, míg a rádiós pályázatnál az egyszeri díj minimum 50 millió forint, az árbevétel alapján pedig évente legkevesebb fél százalék.

A pályázat október végén jelenik meg, amelynek eredményét 2008 elején hirdetik ki, így még a jövő évben elindulhat Magyarországon a földfelszíni digitális műsorszórás. Az analóg tévézésről való leállás végleges dátuma 2011. december 31-e, a szakértől azonban azon dolgoznak, hogy ezt a határidőt előbbre hozzák - tette hozzá az NHH szóvivője.

A set top boxokat, a digitális adás vételéhez szükséges berendezéseket csak az analóg műsorszórás leállítását megelőző fél évben lehet majd állami támogatással beszerezni - közölte Márton György.

Hozzáfűzte: ezt a mostani pályázat nagy mértékben befolyásolhatja, hiszen a tender egyik bírálati szempontja az, hogy a pályázó, a majdani nyertes milyen ajánlatot tesz a set top boxok támogatására, és az átállás kommunikációjára.

Hanganyag: Albert Dénes

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×