Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
322.9
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

A közszolgák reálbére 9 százalékkal csökkent

Az év első hat hónapjában majdnem 6,5 százalékkal csökkentek a reálbérek, ami már a statisztikusok szerint is érezhető mértékű romlást jelent. A legrosszabbul a közszolgák jártak.

A bruttó átlagkeresetek 7,9 százalékkal emelkedtek az év első felében - mondta a KSH szakértője az InfoRádióban. Az adó- és járulékterhek eközben azonban olyan mértékben emelkedte, hogy a nettó keresetek átlagosan mindössze 1,6 százalékkal nőttek.

Eközben a fogyasztói árindex emelkedése 8,6 százalékos volt, így a reálkeresetek több mint 6 százalékkal csökkentek, amely már mindenki számára érezhető visszaesést jelent - közölte Lindnerné Eperjesi Erzsébet.

Leginkább a költségvetési szféra dolgozóinak fizetése veszített az értékéből, ugyanis az ő nettó bérük 1,5 százalékkal lett kevesebb az év első hat hónapjában, míg a versenyszférában 3,4 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek.

Így a közszolgálati dolgozók 9 százalékos reálkereset-csökkenést szenvedhettek el, míg a versenyszférában ennek mértéke átlagosan 5 százalék volt.

A köztisztviselők és a közalkalmazottak helyzete azonban az év második felében javulhat, köszönhetően annak, hogy a 13. havi juttatás egytizenketted részéhez júniustól havonta jutnak hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×