Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.93
bux:
145010.72
2026. november 2. hétfő Achilles

Egy százalék alatt emelkedtek a nettó keresetek

Az idei év első három hónapjában a bruttó átlagkeresetek összességében 7,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 0,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,5 százalékos növekedése mellett - 7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A legalább ötfős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban 2007. január-márciusban átlagosan 2 millió 772 ezer volt.

Egy hónappal ezelőtt a hivatal arról adott tájékoztatást, hogy az év első két hónapjában a bruttó átlagkereset 6,5, a nettó átlagkereset 0,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a január-februári reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,3 százalékos erősödésével - 7,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

"A hazugság ára"

A reálkeresetek 7 százalékos csökkenése a kormány teljes alkalmatlanságának, több évig tartó felelőtlen gazdálkodásának eredménye - közöte Tállai András fideszes képviselő.

"Ez azt jelenti, hogy minden magyar állampolgár közel egy havi fizetését veszíti el a Gyurcsány-kormány alkalmatlan gazdaságpolitikája miatt. Az új arisztokrácia az emberekkel fizetteti meg hazug politikájának árát" - olvasható a politikus közleményében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Széles körben erősödik a forint: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb került. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×