Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.76
bux:
145122.55
2026. november 2. hétfő Achilles

Összefogott az APEH és a terméktanács

A baromfiiparban olyan mértéket öltött a feketegazdaság, hogy az már a szektor legálisan működő szervezeteit is ellehetetleníti. A Baromfi Terméktanács ezért összefogott az adóhivatallal. Együtt találták ki azt az eljárást, amellyel reményeik szerint kiszűrhetők a feketézők.

Egyes becslések szerint a baromfiiparban a feketegazdaság aránya meghaladja a 20 százalékot. Néhány napja a hús terméktanács is hasonló adatokról számolt be.

De míg a vágóállatok esetében a problémát az okozza, hogy az Európai Unió más országaiból úgy hozzák be a termékeket, hogy nem fizetik meg utánuk az áfát, a baromfiiparban a feketézők 95 százaléka magyarországi termelő, aki számla nélkül értékesíti portékáját.

A terméktanács elnöke elmondta: felkeresték az APEH-ot, hogy közösen dolgozzák ki azt az eljárást, amellyel kiszűrhetők a feketézők.

Õk ugyanis az államnak a kieső adóbevételek miatt csaknem 25 milliárd forintos kár okoznak, a többi termelő pedig további 15 milliárdos veszteséget könyvelhet el miattuk.

Bársony László közölte azt is, hogy a feketézők kiszűrése napokon belül megkezdődhet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
Az adóhatósághoz fordult a Gránit alapkezelő a Tiborcz Istvánhoz kötödő alap adatai miatt

Az adóhatósághoz fordult a Gránit alapkezelő a Tiborcz Istvánhoz kötödő alap adatai miatt

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordult a Gránit Alapkezelő, mert szerinte a Gordiusz Magántőkealap hatósági nyilvántartásban szereplő tényleges tulajdonosi adatai eltérnek az általa bejelentettektől. A társaság hétfői közleménye szerint az eltérés az érintett személyek körét és a tulajdonosi jogcímet is érinti, ezért az okok tisztázását és az adatok helyesbítését kérte. Az ügy előzménye, hogy októberben Tiborcz István neve már nem szerepelt a Gordiusz tényleges tulajdonosai között, pedig szeptemberben még 99 százalékos érdekeltséggel tüntették fel. A BDPST Group korábban azt közölte, hogy az alap befektetői köre nem változott, és az továbbra is a csoport érdekeltségébe tartozik. Az alapba a Magyar Fejlesztési Bank korábban 50 milliárd forintot fektetett, majd 2026 márciusában közel 59,9 milliárd forinttal szállt ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×