Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
314.3
bux:
150731.91
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Nagy üzlet a környezetvédelem

Bár Magyarországon még kevés jele van, de a környezetvédelem komoly üzleti lehetőség hordoz magában - hangzott el egy hétfői nemzetközi konferencián Budapesten.

Raymond Van Ermen, a brüsszeli központú Európai Partnerek a Környezetért nevű vállalati érdekképviselet vezetője azt mondta: a kormányok nem támogatják kellőképpen a zöldtechnológiák elterjedését.

A közép- és kelet-európai régió elmaradott a környezetbarát technológiák alkalmazásában - hangzott el az öko-innováció európai uniós helyzetéről szóló konferencián.

Mikko Venermo, az EBRD környezetvédelmi tanácsadója szerint a nyugat-európai cégek az utóbbi években már szívesen finanszíroznak környezetbarát innovatív beruházásokat, a közép-kelet-európai régióban viszont nem, igaz itt felvetődik a nemzeti kormányok felelőssége is.

A verseyképesség feltétele

Szabó Eszter, a GE kommunikációs vezetője azt mondta: a környezetbarát technológiák alkalmazása, illetve ezek kifejlesztése is szükséges a versenyképesség fenntartásához.

A Magyarországon egyik legnagyobb befektetőnek számító cégnél már két éve foglalkoznak a környezetet kímélő technológiák fejlesztésével.

A konferencián felszólaló szakértők egyetértettek abban, hogy az uniós támogatásokban már megjelent a környezeti elkötelezettség, és hogy a nagyobb cégek ezért is foglalkoznak a környezetbarát technológiák fejlesztésével, de a cél az, hogy az alkalmazásuk is egyre jobban elterjedjen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Mégis mi vár a magyar egészségügyre? Nagy nevekkel fejtjük meg a jövőt

Mégis mi vár a magyar egészségügyre? Nagy nevekkel fejtjük meg a jövőt

Mindenhol küzdenek az egészségügyi rendszerek jobbá és fenntarthatóbbá tétele érdekében, és idehaza az új Egészségügyi Minisztérium felállításával új korszak kezdődött. De vajon milyen út áll az egészségpolitika előtt, milyen releváns rendszerek, mert az biztos, hogy tökéletes út nem létezik és több irány lehetséges. Ebben hozunk a 10. Private Health Forumon, szeptember 10-én releváns példát, valamint szakmailag rendkívül előremutató beszélgetéseket. Tartsanak velünk 2026. szeptember 10-én a budapesti Marriott Hotelbe, és regisztráljanak az egészségügyi ágazat egyik legfontosabb eseményére, ahol a Private Health Forum 2026 keretében közösen térképezzük fel a magyar egészségügy jelenlegi kihívásait és jövőbeli lehetőségeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×