Infostart.hu
eur:
356.41
usd:
312.66
bux:
140037.41
2026. június 30. kedd Pál

Csaknem 9 százalékos infláció

A fogyasztói árak az idén februárban 1,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 8,8 százalékkal haladták meg az egy évvel ezelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elemzők a nagyfokú bizonytalanság miatt 8,71-8,95 százalék közötti sávba várták a 12 havi fogyasztói áremelkedés ütemét.

Az év első két hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 8,3 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

Februárban az "alapdrágulás", a maginfláció 5,8 százalék volt éves és 0,3 százalék havi összehasonlításban.

A fogyasztói árak az idén januárban 1,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 7,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

Mináry Borbála, a KSH statisztikusa elmondta: 2001 júliusa óta nem volt olyan magas az éves infláció, mint idén februárban.

A KSH közlése szerint egy hónap alatt az élelmiszerek árai 0,8 százalékkal emelkedtek.

Legnagyobb mértékben, 6,5 százalékkal a háztartási energia árai emelkedtek, ezen belül a vezetékes gázért átlagosan 22,5 százalékkal kellett többet fizetni, a megváltozott támogatási rendszer miatt.

Az egyéb cikkek átlagot meghaladó, 1,3 százalékos áremelkedésén belül a gyógyszer, gyógyáru 8 százalékkal drágult.

Az átlaggal megegyező mértékben, 1,2 százalékkal emelkedtek a szolgáltatások árai, ezen belül az egészségügyi szolgáltatások ára 8,7 százalékkal nőtt, a vizit- és kórházi napidíj február 15-i bevezetésének hatására.

A csatornadíj 4,8 százalékkal, a távolsági utazás 3 százalékkal, a vízdíj pedig 2,6 százalékkal nőtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?
Kovács Károly az Arénában

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×