Infostart.hu
eur:
353.29
usd:
309.24
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Alapfokkal esély sincs a munkára

Folyamatosan csökken az alapfokú iskolai végzettséggel, vagy még azzal sem rendelkezők foglalkoztatottságának aránya Magyarországon.

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány tanulmánya szerint a 8 osztályt el nem végzett alkalmazottak aránya 1999-ben 0,9 százalékot tett ki, 2005-ben viszont már csak 0,3 százalék volt.

A 8 osztályos végzettségűek foglalkoztatottsága ugyanebben az időszakban 18-ról 14 százalékra csökkent.

A szakmunkások, a gimnáziumi és szakközépiskolai végzettségűek aránya lényegében nem változott; a felsőfokú tanulmányokat végzett munkavállalók aránya ugyanakkor 17-ről 22 százalékra nőtt 1999 és 2005 között.

Több alkalmi munkavállalói könyv


A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal összesítése szerint összesen 435 ezer alkalmi munkavállalói könyvet váltottak ki tavaly. Az adatok alapján ez lényegesen több mint 2005-ben volt, amikor 270 ezren dolgoztak ezzel a dokumentummal.

A közteherjegy bevételek 2002-ben még csak 288 millió forintot tettek ki, 2005-ben már csaknem másfél milliárd forint volt, 2006-ban pedig meghaladta a 3 milliárd forintot.

Az alkalmi munkavállalói könyvet 1997-ben vezették be, de 2002-ben vált népszerűvé, amikor a közteherjegy értékét 50 százalékkal, regisztrált munkanélküli foglalkoztatása esetében negyedére csökkentették.

Az alkalmi munkavállalót foglalkoztató magánszemély a közteherjegy értékének 75 százalékát írhatja le a személyi jövedelemadójából.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×