Infostart.hu
eur:
356.03
usd:
312.88
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Nő az infláció

A fogyasztói árak 2006-ban átlagosan 3,9 százalékkal emelkedtek, decemberben 6,5 százalékkal voltak magasabbak, mint 2005 decemberében és 0,1 százalékkal nőttek 2006 novemberéhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elemzők decemberre 6,58-6,6 százalék körüli, az egész évre 3,9 százalékos fogyasztói áremelkedést vártak.

A maginfláció decemberben 0,5 százalék, 12 havi összehasonlításban 5 százalék volt. Az éves átlagos alapdrágulás 2,3 százalék volt.

A fogyasztói árak tavaly novemberben 0,2 százalékkal nőttek októberhez képest, és 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

Tavaly az első tizenegy hónapban az árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

A fogyasztói árak 2005-ben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedtek, míg decemberben 3,3 százalékkal voltak magasabbak, mint 2004 decemberében, és nem változtak 2005 novemberhez képest.

London: most jön a neheze

Januártól az infláció gyorsulását várják Magyarországon a londoni elemzők.

A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató erre a hónapra 8, márciusra már 9 százalékos 12 havi pénzromlást prognosztizált.

A cég azzal számol, hogy a jegybank az első negyedévben még egy alkalommal, negyed százalékponttal emeli az alapkamatot.

A Dresdner Bank londoni befektetési részlege ezzel ellentétben úgy véli: a vártnál kedvezőbb decemberi éves infláció alapján a korábbinál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a 8 százalékos jegybanki alapkamat rövid távon nem változik.

A BNP Paribas befektetési csoport úgy véli, hogy a forint árfolyama - elsősorban a feltörekvő piacok számára kedvezőtlenebbé váló külső környezet miatt - gyengülni fog, így a ház kitart amellett, hogy folytatódik a monetáris szigorítás, és a magyarországi jegybanki kamat az első negyedévben, 8,75 százalékon tetőzik.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×