Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
309.15
bux:
0
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Bírósági eljárás Magyarország ellen kábeltévé-ügyben

Bírósági eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság a kábeltelevíziós szolgáltatásra vonatkozó törvény miatt.

A testület közlése szerint Budapest nem számolta fel időben a korlátozásokat, és a kormány - ígérete ellenére - idén sem terjesztett be módosító indítványt az ügyben.

A brüsszeli bizottság emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlésben tavaly nem kapott megfelelő többséget a médiatörvény módosításáról szóló tervezet.

Az uniós előírások szerint a kábeltársaságok számára lehetővé kell tenni, hogy a lakosság több mint egyharmadához eljuttathassák szolgáltatásaikat.

Kábelszövetség: üzenetértékű döntés

A Magyar Kábelkommunikációs Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: a jelenlegi szabályozás nyilvánvalóan diszkriminatív, hiszen az egyharmados korlátozás csak a kábelszolgáltatásra vonatkozik, a versenytárs ágazatokra nem.

Kéry Ferenc szerint az Európai Bizottság lépésének üzenetértéke van, azt mutatja, hogy a magyar Országgyűlés nem képes módosítani egy egyértelműen hibás szabályozást.

A szakember hozzátette: a jelenlegi helyzet elbizonytalanítja a befektetőket, és csökkenti a versenyt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Megállt az orosz területszerzés, sőt valamelyest áttevődött a háború Oroszország területére – ez az ukrán érdekérvényesítés szempontjából is fordulatot hozhat az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szerint. Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a fronthelyzet változása a korábbi orosz narratívát is gyengíti, ami a tárgyalási pozíciókra is hatással lehet.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Alapvetően jó a hangulat a világ tőzsdéin, több fontos részvényindex is történelmi csúcs közelében áll, azonban a technológiai szektor és a mesterséges intelligencia sztorik továbbra is nyomás alatt vannak. Ma reggel az ázsiai tőzsdék emelkedtek, mivel enyhültek a geopolitikai feszültségek, és egyre több befektető bízik abban, hogy a lassuló amerikai munkaerőpiac még idén kamatcsökkentésre ösztönözheti a Fedet. Az európai részvénypiacokon folytatódhat ma az emelkedés, az USA-ban viszont a függetlenség napja miatt nem lesz ma kereskedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×