Infostart.hu
eur:
364.78
usd:
325.45
bux:
145499.41
2026. november 2. hétfő Achilles

Magyarország lemaradt

A GKI Gazdaságkutató felmérése szerint a magyar versenyképességi index 2006 első felében romlott. Az üzleti környezetet jellemző index értéke pedig zuhant az első félévben, majd a harmadik negyedévben kissé emelkedett.

A kutató elnöke az InfoRádióban elmondta: 2000 után Magyarország, Csehország és Szlovákia versenyképessége gyorsan javult, míg Lengyelország és Szlovénia lassabb fejlődést produkál.

Vértes András azt mondta: a folyamat azonban csak 2005 végéig volt kedvező Magyarország számára. Jelenleg az ország még jobb helyzetben van a lengyeleknél és a szlovénoknál, a csehekhez és a szlovákokhoz képest azonban érezhető a lemaradásunk.

A rangsor összeállításához a beruházási ütem mellett figyelembe vették a foglalkoztatás alakulását, az egy főre vetített termelékenységet valamint a termelési költségeket vették alapul, valamint azt, hogy az üzleti élet szereplői hogyan érzik magukat.

Jellemző, hogy az üzleti élet szereplői Magyarországon a választásokat megelőzően a legoptimistábbak. 2002 tavaszán és 2006 tavaszán a bizalmi index a politikai ígéretek hatására kiemelkedő volt, míg 2004 első negyedévében, azaz az európai uniós csatlakozás előtt, illetve jelenleg, a megszorító csomag bejelentése után a mélypontot érte el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×