Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Átlagosan tíz százalékkal nő a távhő díja

Mintegy 10 százalékkal nőtt átlagosan a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (Matászsz) tagvállalatai körében a lakossági távhőszolgáltatás díja az elmúlt évek elmaradt távhődíj-emelés és a földgázárak idei évi növekedése miatt.

A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének főtitkára azt mondta: országos viszonylatban szinte minden nagyobb városban különböző mértékben, de emelkedett a távhő díja. Csuti József hozzátette: az eddigi információk alapján csak Győrött és Szombathelyen nem emelkednek majd az árak.

November elsejétől Debrecenben például 11 százalékkal, míg Kazincbarcikán 14 százalékkal kell többet fizetni az energiahordozó áráért.

A szövetség összesen 60 céget, a távhőszolgáltató cégek mintegy 80 százalékát tömöríti. A távhőszolgáltatással foglalkozó szervezetek, elsősorban azzal a céllal szövetkeztek, hogy érdekeiket szakmai és gazdasági szempontból egymás között egyeztessék.

Másik céljuk annak a fórumnak a megteremtése, ahol érdekeiket az államigazgatás, a tulajdonos önkormányzatok és az egyéb döntéshozó szervek felé közvetíthetik.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×