A vezető londoni gazdasági-politikai hetilap, amely az utóbbi hónapok kelet-európai politikai viharairól közölt hosszas elemzést, azt írta: a magyar kormány is hitelessége összeomlását volt kénytelen végignézni, elsősorban az elmúlt ötévi pazarló kormányzás miatt.
Az írás szerint Magyarország, amely egykor a posztkommunista világ sztárja volt, ma úszik az adósságban, a központi hiány meghaladja a GDP-érték 10 százalékát, ami messze a legmagasabb az unióban, és több mint a kétszerese annak, amennyit a kormány a választások idején beismert.
A külföldi befektetők bizalma apadóban, és a forint elleni esetleges roham fizetési késedelmet és leértékelést jelentene, és amellett, hogy megalázó is lenne, katasztrofális hatást gyakorolna azon milliókra, akik euróban és svájci frankban vettek fel lakás- és fogyasztási hitelt - áll az Economistban.
A lap emlékeztet arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök balatonőszödi beszédéről magnófelvétel készült, amelyben azt mondja,a kormány hazudott.
Nem sokkal jobb azonban a "szeszélyes és opportunista Orbán Viktor" vezette ellenzék sem, amelynek választási kampánya ugyanolyan képtelen és populista volt, mint az általa előszeretettel gyalázott ex-kommunistáké - áll a The Economist elemzésében.
A hetilap szerint emellett úgy tűnik: Orbán Viktor és kollégái aggasztó módon elnézőek a rasszistákkal, ultranacionalistákkal szemben, akik - egyes esetekben erőszakcselekményeket is végrehajtva - részt vettek a múlt havi demonstrációkban.