Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A vártnál kedvezőbb gazdasági kilátások Németországban

A Nemzetközi Valutaalap most közétett jelentésében a korábbinál jóval előnyösebb képet fest a német gazdaság kilátásairól. Mindez egybecseng a világban tapasztalható általános fellendüléssel, ami azonban, sajnos, nem minden országra igaz.

Az év elején a Nemzetközi Valutaalap még alig 1,3 százalékos növekedést jósolt a német gazdaságnak, most közzétett tanulmányában viszont már úgy véli, hogy a konjunktúra üteme eléri a 2 százalékot.

A Nemzetközi Valutaalap jelentését megelégedéssel fogadták Berlinben. A pénzügyminiszter már a nyár közepén komoly eredményekről számolt be a költségvetési hiány visszaszorítása terén, ami jórészt a gazdasági élet fokozatos talpra állításából fakad - mondta el az InfoRádió németországi tudósítója.

Gazdasági körök azonban azt hangsúlyozták: a fellendülésben komoly szerepet játszik a nemzetközi konjunktúra élénkülése is.

Ezt tükrözi a Nemzetközi Valutaalap most közétett tanulmány készítői azonban az egyre emelkedő inflációra is felhívják a figyelmet. Erre főleg az Egyesült Államokban kell számítani.

A jelentés kételyeket fogalmaz meg a magyar államháztartás rendbehozatalát célzó intézkedésekkel szemben és Magyarországot a lassuló gazdasági növekedésű országok közé sorolja, mert idén a konjunktúra üteme még eléri a 4 és fél százalékot, jövőre azonban legalább egy százalékponttal alacsonyabb lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×