Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Jön a világ legnagyobb tőzsdefúziója?

Körvonalazódni látszik a világ legnagyobb tőzsdei egyesülése. A New York-i tőzsde bejelentette, hogy nyolcmilliárd euróért megvásárolná a holland bejegyzésű Euronextet, a párizsi, a brüsszeli, az amszterdami és a liszabonni tőzsde üzemeltetőjét.

Amennyiben a fúzió létrejön, a közös cég piaci értéke 21 milliárd euró lenne, és az amerikaiak közleménye szerint a szinergiák révén évi 375 millió dolláros megtakarítást hozna az üzemeltetésben.

Az Euronext részvényesei a keddi közgyűlésen vitatják meg az ajánlatot, amely szerint az új cég központja New Yorkban lenne, és az ottani tőzsde eddigi vezérigazgatója, John Thain vezetné a vállalatot, helyettese pedig az Euronext vezére, Jean-Francois Theodore lenne.

A nagy tőzsdékre évek óta egyre komolyabb elvárás nehezedik egyfelől a tulajdonosok részéről, akik magasabb profitot követelnek, másfelől az ügyfelek részéről, akik alacsonyabb tranzakciós díjakat szeretnének.

A megoldás a piac konszolidációja egyesülések révén. Ezt talán a német Deutsche Börse látta meg először, amikor még 2004-ben felvásárlási ajánlatot tett a londoni tőzsdére.

A Deutsche Börse lépését követően a Euronext is kénytelen volt jelezni, hogy érdekelné a londoni tőzsde megvásárlása, ám később a frankfurti részvényesek nyomására mindkét jelentkező visszalépett és egymással kezdtek tárgyalni a fúzióról.

Az amerikai-európai üzletbe még beleszólhat a Deutsche Börse is, amennyiben valóban előrukkol azzal az ellenajánlattal, amely a Financial Times szerint Euronext részvényenként 90 euró lenne.

A háttérben a legnagyobb játékos az amerikai Atticus befektetési alap, amelynek 9 százalékos részesedése van az Euronextben, 6 százaléka a New York-i tőzsdében és 5 százaléka a frankfurti tőzsdét üzemeltető Detsche Börsében.

A fúziós próbálkozások másfél éve alatt az Euronext részvényei 240 százalékot emelkedtek, és jelenleg 76 euró körüli áron forognak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Megérkezett Pakisztánba az amerikai és az iráni békedelegáció is, nemzetközi források szerint már el is kezdődtek a tárgyalások. Teherán közben köti az ebet a karóhoz: azt mondják, addig nem ülnek az asztalhoz, amíg nincs tűzszünet a libanoni fronton. A Hormuzi-szoroson közben lassan megindult a teherforgalom, de egyelőre csak Iránhoz és Kínához köthető hajók mennek át. Szombat estére, több mint 12 órányi tárgyalás után sem közöltek a delegációk konkrét eredményeket. A helyszínen jelen lévő nemzetközi lapok tudósítói szerint több ponton is vitában vannak a tárgyaló felek és éles hangulatváltás jellemzi az egyeztetést. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború, béketárgyalások szombati fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×