Infostart.hu
eur:
355.81
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Minimálbér, bérminimum

Január elsejétől 9,6 százalékkal emelkedik a minimálbér - közölte a kormány ülése után a munkaügyi miniszter.

Csizmár Gábor elmondta: a kabinet rendelete értelmében - a továbbra is adómentes - minimálbér januártól 62 ezer 500 forint lesz, majd 2007 elején 65 ezer 500, 2008-ban pedig 69 ezer forintra emelkedik.

A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi tárca vezetője hozzátette: új elemként, szintén három évre határozták meg a legalább középfokú képesítést igénylő munkakörben dolgozók garantált bérminimumát is, ami 2008-ra eléri a legalacsonyabb munkabér 125 százalékát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×