eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Új uszodával gazdagodott a budai oldal

Átadták a főváros II. kerületében a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszodát szombaton, a több mint hétmilliárd forintból megvalósított létesítmény, amely kedden nyitja meg kapuit, három medencével, több mint kétezer négyzetméternyi vízfelülettel szolgálja majd a lakosság és a gyereksport igényeit.

Az átadóünnepségen Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester azt mondta: több évtizedes igény, sok éves tervezés és egy másfél éven át tartó, rengeteg kihívással járó építkezés eredményeként, "közös erővel valóra váltottunk egy álmot".

"A Gyarmati Dezső Uszoda nemcsak mint sportlétesítmény érték, az összefogás és a felelős önkormányzati munka jelképe is. A kormány, a Magyar Vízilabda Szövetség, az önkormányzat, magyar és külföldi nagy- és kisvállalatok, de mindenekelőtt az itt élő erős és összetartó közösség kitartásának és segítségének az eredménye" - fogalmazott.

Láng Zsolt kijelentette: a városrész fejlesztései nem a látványberuházásokról szólnak, hanem az ott élők számára legfontosabb dolgokról: a gyerekekről, az egészségről, a nyugodt mindennapokról, a minőségi szolgáltatásokról és a mozgás lehetőségéről.

A polgármester kitért arra, hogy az elmúlt 13 évben szinte minden választási időszakban szinte minden jelölt megígérte az uszoda megépítését. Ő ezt nem tette, mert az önkormányzat akkori költségvetési helyzete és az ország akkori gazdasági feltételei mellett felelőtlenség lett volna megépíteni és üzemeltetni ekkora sportlétesítményt.

Az a biztos eladósodáshoz vezetett volna - mondta.

Láng Zsolt közölte, mára a II. kerületi önkormányzat stabil gazdálkodása, a nemzetgazdasági helyzet, a tao-rendszer stabil működése megteremtette a lehetőséget a sportlétesítmény megvalósításához.

Ez eladósodás, hitelfelvétel nélkül történt meg - jegyezte meg.

A fejlesztések folytatódnak, és a tervek szerint 2020-ban az úszócsarnokot összekapcsolják a szomszédos Pokorny József Sport- és Szabadidőközponttal - közölte Láng Zsolt, aki rámutatott: ezzel létrehoznák Budapest legnagyobb és legszínvonalasabb közösségi és sportterét 7,5 hektáron.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a kerület országgyűlési képviselője elmondta, hogy a II. kerület a sport területén is fejlődik, a következő évekre is világos tervekkel rendelkezik az önkormányzat. Emellett folyamatban van orvosi rendelők, utak és játszóterek felújítása, valamint parkok kialakítása.

Az uszodát a valaha élt legsikeresebb vízilabdázóról és edzőről, Gyarmati Dezsőről nevezték el. Ezzel emlékeznek a magyar úszó- és vízilabdasport által elért eredményekre, arra amit a saját nemzeti közösségük életéhez hozzátettek - mondta.

Gulyás Gergely megjegyezte, hogy a francia cégek a tao-támogatásból jelentős mértékben járultak hozzá az uszoda felépítéséhez a francia iskola közelsége miatt.

Varga Mihály pénzügyminiszter, a kerület fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy II. kerületi önkormányzat nagyon sokat vállalt az elmúlt években, hogy saját erőforrásaiból tudja terveit megvalósítani, és ezekhez a kormány örömmel társult.

Tervek nélkül nincsenek megvalósult álmok, és ha egy kerületnek nincsenek tervei, akkor azokhoz nem lehet partnerként csatlakozni - tette hozzá.

Varga Mihály kiemelte: Magyarország gazdasági teljesítménye lehetővé teszi, hogy ilyen beruházásokat meg tudjanak valósítani.

Varga Mihály szólt arról is, hogy a II. kerületben folyamatosan emelkedik a gyerekek száma, ezért az bölcsődei és óvodai intézményrendszert folyamatosan bővítik.

Az ünnepségen jelen volt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, volt államfő, Risztov Éva olimpia bajnok úszónő, a létesítmény úszásoktatásért felelős vezetője, Pascale Andreani francia nagykövet, valamint az átadón részt vettek Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó hozzátartozói is.

A Gyarmati Dezső Uszoda építése 2018 márciusában kezdődött. Az uszoda a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpontot közvetlen szomszédságában létesült.

Az optimális működéshez hozzájárul még egy 20x10-es tanmedence, egy körülbelül ezer ember befogadására alkalmas kétoldali nézőtéri lelátó, a létesítményen belül kialakított büfé és fitneszterem, valamint egy téliesíthető, vízilabda-mérkőzések tartására is alkalmas 33x20 méteres kültéri medence - olvasható a közreadott sajtóanyagban.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×