Hagyományosan azért február 24-e a szökőévekben a toldaléknap, mert az ókori rómaiak a március 1-jét megelőző hatodik napot tekintették szökőnapnak. A régi római naptárban ezt a napot, vagyis a mi február 24-énket ismételték meg, így február 24-e után ismét február 24-ét írtak. Ezek szerint a római naptár szökőnapja valójában nem is február 24-e, hanem a mi fogalmaink szerinti február 25-e, amit a rómaiak "második" február 24-nek tekintettek. Olyan volt ez a számukra, mint a mi kétnapos ünnepeink második napja, ezt a két napot a rómaiak egyetlen napnak tekintették. Így lett a február hónap 28 helyett 29 napos a szökőévben.

Hogy miért éppen a március elseje előtti hatodik napot tekintették a szökőnapnak? Azért, mert a rómaiak a napokat nem a hó elejétől előre számolták - mint ahogy ma -, hanem a következő hónap első napjától visszafelé. Vagyis míg mi azt mondjuk, hogy 24 nap telt el a februárból, ők azt mondták, hogy a március elseje előtti hatodik nap van, vagyis még 6 nap van hátra március elsejéig.

A szökőévek beiktatása azért szükséges, mert az év valóságos hossza, ha pontosan számítjuk, 365 nap, 5 óra, 48 perc és 46 másodperc. Ez négy évenként csaknem egy nap eltolódást eredményez, amit a szökőnap beiktatásával egyenlítenek ki. A még így is fennmaradó pontatlanságot úgy igazítják ki, hogy az évszázadok évei (pl. 1900, 2000 stb.) közül csak a 400-zal oszthatók szökőévek. Ezzel a módszerrel most már 1 napos pontossággal biztosítható a naptár éve és a csillagászati év együttfutása kb. 3300 évre.

Tolódnak a névnapok

Szökőévekben a szökőnap beiktatása miatt a névnapok beosztása egy nappal eltolódik, vagyis a 24-ei névnapok 25-ére, a 25-i 26-ára (és így tovább) kerülnek. Végül a 28-iakat 29-én ünnepeljük, utána visszaáll a hagyományos rend.