Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Így csökkenthetjük csokoládé iránti vágyunkat

Ha legközelebb rátör valakire a csokoládé iránti vágy, ám szeretne ellenállni a kísértésnek, induljon el egy rövid, de intenzív gyaloglásra - idézte brit kutatók javaslatát a LiveScience című ismeretterjesztő portál.

Egy negyedórás élénk séta után csak feleannyi csokoládét fogyasztanak el az emberek, mint akkor, ha pihenten látnak neki - állapították meg tanulmányukban az Exeteri Egyetem munkatársai.

Adrian Taylor és csoportja 78 csokoládérajongó önkéntest vont be kísérletébe. A résztvevőket - akik két napig megtartóztatták magukat szenvedélyüktől - négy csoportba osztották. Az első két csoport 15 percen át erőteljesen gyalogolt a futópadon, majd az egyik tagjai könnyű feladatokat kaptak, a másik csoporté pedig nehezebb, nagyobb igénybevételt jelentő munkát végeztek. A harmadik és a negyedik csoport tagjai gyalogolás helyett pihentek, majd az egyik tagjai ugyanazokat a könnyű, a másiké pedig a nehéz feladatokat kapták.

Munka közben valamennyi résztvevő keze ügyében ott volt egy tál csokoládé, ebből csipegethettek. A kutatók megállapították, hogy azok, akik korábban gyalogoltak, átlagosan 15 gramm csokit ettek meg, míg azok, akik nem gyalogoltak, ennek közel kétszeresét, átlagosan 28 grammot. Kiderült az is, hogy a munkafeladat nehézségi foka nem befolyásolta, hogy mennyi csokoládét evett valaki.

A teljes tanulmányt az Appetite című szakfolyóirat februári száma teszi közzé.

Címlapról ajánljuk
Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×