Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Miért érdemes korán kelni?

A korán kelő emberek karcsúbbak, boldogabbak és egészségesebbek, mint későn fekvő, sokáig alvó társaik - idézte egy felmérés eredményét a The Daily Telegraph brit napilap hírportálja.

A vizsgálatban 1068 felnőttet kérdeztek meg étkezési és alvási szokásairól, valamint kedélyállapotáról és egészségéről.

A korán kelők átlagosan reggel 6 óra 58 perckor kezdték a napot, míg a "bagoly típusúak" - akik éjszaka sokáig fennmaradnak - csaknem két órával később, 8 óra 54 perckor. A hétvégeken mindkét csoport tagjai egy órával hosszabb alvással ajándékozták meg magukat: 7.47-kor, illetve 10.09-kor keltek fel.

Joerg Huber kutatásvezető, a Roehamptoni Egyetem munkatársa elmondta, hogy a korán kelők átlagosan jobb egészségnek örvendenek, szó szerint, mert bevallásuk alapján boldogabbak is, ráadásul testtömegindexük is alacsonyabb.

A Brit Pszichológiai Társaság konferenciáján ismertetett tanulmány eredménye Huber szerint arra utal, hogy a mai hektikus életben állandóságot jelent, ha valakinek megszabott a napirendje, például a gyerekeket időre iskolába kell vinni.

"Lehetséges, hogy a korán kelők egyszerűen jobban alkalmazkodtak ehhez az iparosodott világhoz, mint a későn ébredők" - tette hozzá Huber. Ugyanakkor a különbség nem jelentős, és persze előnye is van, ha valaki képes késő estig koncentrálni, főként, ha a munkája is ezt kívánja meg.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×