Infostart.hu
eur:
354.98
usd:
311.93
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Leszállították a buszról, mert szoptatott

Egy utas kérésére leszállított a vezető a buszról egy nőt, aki babáját szoptatta. A busztársaság bocsánatot kért a megalázott anyukától.

Az angliai Bristolban Amy Wootten éppen hazafelé tartott a buszon hathetes kislányával, amikor az egyik megállóban a vezető odasétált hozzá, és megkérte, szálljon le a járműről, mert szoptatta kislányát.

A 25 éves anyuka először nem akarta elhagyni a buszt, de amikor a sofőr a rendőrséggel fenyegetőzött, kénytelen volt leszállni a szakadó esőbe.

Kiderült, hogy az egyik utas panaszkodott a vezetőnek, amiért a nő melle kilátszott. "Húsz percre voltam az otthonomtól, szóval kénytelen voltam hívni egy taxit" - mondta a nő, aki alig hitte el, hogy letessékelték a buszról, és megalázva érezte magát, hiszen a jármű tele volt.

Amy egyébként már többször is szoptatta a buszon kislányát. "Ha nem tenném, akkor ordítana, és akkor azért panaszkodnának az utasok" - tette hozzá.

Miután az anyuka panaszt nyújtott be, a bristoli busztársaság bocsánatot kért tőle, és virágot, valamint ajándékutalványt küldött a nőnek. A szóvivő azt mondta: a jövőben felkészítik a sofőröket az ilyen helyzetek kezelésére.

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

A rendkívüli hőség és az egyre több helyen jelentkező vízhiány állt a Tisza-kormány fókuszában az előző napokban, miközben a kabinetnek több fontos politikai és intézményi ügyben is döntenie kellett. A parlament a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről határozott, újabb fejlemények érkeztek az aranykonvoj-ügyben, és az egészségügyben is vezetőváltás történt. A kormány úgy tűnik jelen esetben a hőséghelyzetet priorizálja, de amennyiben ma megkezdődik az enyhülés a hét második felében újabb politikai döntéseket készíthetnek elé, és az ellenjegyzés után az is kiderülhet, mely pozíciókra kell új embert találnia Orbán Anita külügyminiszternek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×