Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Eltiltotta a bivalyokat a tüntetésektől az indonéz elnök

Nem vehetnek többé részt tüntetéseken vízi bivalyok - így döntött Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök.

Nem mintha eddig tömegével vonultak volna fel az állatok saját ötletüktől vezérelve, de a minap részt vett egy termetes bivaly egy utcai demonstráción.

Még ezzel sem húzták volna ki a bivalyok a gyufát az államfőnél, és még azzal sem, hogy a tüntetésen részt vevő marha oldalán kormányellenes felirat virított. Az az elnök baja, hogy a bivaly ülepén az ő fotója pompázott. A demonstrálók ezzel azt akarták értésre adni, hogy elnöküket olyan nagynak és ostobának tartják, mint egy bivalyt.

A faros bírálatot már nem tudta jó szemmel nézni az államfő, és utasította a dzsakartai rendőrséget, hogy ne engedjen bivalyokkal demonstrálni.

Az elnök a közlekedés biztonságára hivatkozott a sajtónak indoklásként, és hozzátette, hogy intézkedését nem tartja a demokrácia elleni lépésnek, mivel az emberek továbbra is szabadon tüntethetnek.

A legutóbbi demonstrációk nem mozgattak meg hatalmas tömegeket, és nagyrészt békések voltak az ázsiai országban.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×