Farkas Hilda egy budapesti szakmai konferencián emlékeztetett: jelenleg országszerte mintegy 7 ezer gyűjtősziget létezik, ez a szám 2012-re 10 ezerre bővülhet.
Farkas Hilda egy budapesti szakmai konferencián emlékeztetett: jelenleg országszerte mintegy 7 ezer gyűjtősziget létezik, ez a szám 2012-re 10 ezerre bővülhet.
2025 őszén befektetési versenyt indítottunk a világ legismertebb AI-chatbotjai között: arra kértük őket, hogy azonos feltételek mellett, kizárólag tőzsdén kereskedett befektetési alapokból (ETF-ekből) állítsanak össze egy-egy portfóliót. A hat versenyző fejenként 25 ezer eurós, azaz akkori árfolyamon közel 10 millió forintos fiktív kezdőtőkét kapott, amelynek értékét azóta is nyomon követjük. Az első év eredményei meglehetősen látványosak: a legjobbak közel 17 százalékos nyereséget értek el, sőt, volt olyan chatbot, amelynek portfóliója időközben már 22 százaléknál is nagyobb pluszban járt – a november eleji amerikai tőzsdei esés azonban alaposan megkeverte a kártyákat. Most megnéztük, melyik mesterséges intelligencia bizonyult a legsikeresebb befektetőnek, és minek köszönhető, hogy nagy arányban képesek voltak legyőzni a hagyományos, globálisan diverzifikált "60-40" portfóliót.
Tudod, melyik városban találhatók és milyen folyókon ívelnek át a világ legismertebb hídjai? Tedd próbára magad 10 kérdéses kvízünkkel!
Six people were killed and 16 others injured in the shooting on Saturday. Three other bodies were found at the suspect's house and later identified as his family.